Nagyot emelt a Richter részvényeire vonatkozó célárfolyamán a UBS elemzője: 4300 forintról 5400 forintra módosította a célárat - írja a Reuters. Ez a jelenlegi árfolyamhoz képest 21 százalékos felértékelődési potenciált jelent. Ennek fényében nem csoda, hogy a magyar gyógyszercégre vonatkozó ajánlása továbbra is vétel - írja a portfolio.hu.

A Cariprazine az elemző szerint az idei második negyedévben kaphat zöld lámpát az amerikai gyógyszerfelügyelettől a piaci bevezetéshez. Ennek ellenére a benne rejlő pontenciált jelenleg sem árazza igazán a piac: az Actavis esetében a 2020-as évi bevételi prognózisok már szépen emelkednek, a Richter konszenzusnál ilyen nem látszik.

Emellett az Esmya amerikai sztorija sem kap egyelőre nagy jelentőséget a Richternél, mely a UBS szerint a piaci bevezetést követően legalább 300 millió dolláros bevételt hozhat. A legutóbbi devizapiaci mozgások következtében a 2015-17-re vonatkozó egy részvényre jutó eredményvárakozások 4-6 százalékkal emelkedtek.

Mindezek következtében a részvényekre adott 12 havi célárfolyam a korábbi 4300 forintról 5400 forintra emelkedett. Miután ez 21 százalékkal magasabb a jelenlegi tőzsdei árnál, az ajánlás továbbra is vétel.

Nem a UBS elemzője az egyetlen, aki optimistább lett mostanában a Richter papírjaira. Múlt héten az HSBC elemzője is megemelte a Richter részvényeire vonatkozó célárfolyamát, bár ő a piaci árfolyamnál alacsonyabb célárat határozott meg, ezért a papírokra vonatkozó ajánlása tartás. Az HSBC akkor 200 forinttal, 4300 forintra emelte a célárat.

A héten teszi közzé az idei első negyedévre vonatkozó gyorsjelentését a Richter, mely az eddig beérkezett elemzői várakozások alapján közel sem tartogat majd olyan izgalmakat, mint a legutóbbi. Egyedül a nettó profitban jöhet jelentősebb, 20 százalék körüli emelkedés a bázisidőszakhoz képest, ami persze üdítő lehet a negyedik negyedévben jelentett veszteség után. A Richter számára releváns devizák közül ezúttal is a rubel mutatta a leglátványosabb mozgást, újabb mélypontra gyengült a forinttal szemben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!