Kínos bakit követett el a Reuters, hiszen csütörtökön közzétették, hogy meghalt Soros György, a magyar származású befektetési guru. Nem sokkal később helyesbítettek miután Soros szóvivője felhívta őket, hogy az üzletember továbbra is él. Azt már a Reuters-cikkből lehetett sejteni, hogy hiba miatt került ki, mivel egy félig kész nekrológról volt szó, melyben Soros életkora nem volt kitöltve.

Soros eredetileg Schwartz György néven született 1930. augusztus 12-én Budapesten. Az üzletember azzal vált híressé, hogy 1992-ben az úgynevezett "fekete szerdán" masszív spekulációval kiütötték az angol fontot az akkori európai átváltási mechanizmusból.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!