Nagyon nehéz év várhat a befektetőkre Soros György szerint - derül ki a Bloomberg tévének adott interjújából. A milliárdos befektető szerint a kínai gazdaság kemény földet érése nem lehet kérdés. Nem előrejelzem a kemény landolást, csak figyelem, hogyan történik - mondta Soros. A kínai hivatalos statisztikák szerinte egyáltalán nem tükrözik az ország valós gazdasági teljesítményét. A hivatalos adatok szerint a kínai GDP az utolsó negyedév során 6,8 százalékkal emelkedett, Soros szerint azonban ez a szám a valóságban inkább csak 3,5 százalék körüli lehetett.

Nem kell azonban Kínai miatt aggódni, 3 ezer milliárd dollárra rúgó devizatartalékuk elegendő teret ad ahhoz, hogy megfelelő gazdaságpolitikai lépésekkel reagáljanak a lassulásra. A hatalmas ázsiai gazdaság problémáit alapvetően a túlzott eladósodottság okozza. A baj az, hogy a kínai lassulásnak komoly tovagyűrűző hatásai vannak az egész világon, hozzájárul az olajárak és egyéb nyersanyagok árának eséséhez, amely komoly deflációs nyomást okoz világszerte. A hullám itt nem áll meg, ebben a környezetben a bajba került országok között komoly devizaleértékelési verseny alakulhat ki - tette hozzá.

A neves befektető meglepődne, ha a Fed idén újból kamatot emelne. Az amerikai jegybank előrejelzései szerint ugyan várhatóak további kamatemelések, azonban Soros úgy véli, már a tavaly decemberi kamatemelés is hiba volt, mivel komoly deflációs várakozások vannak a szereplők körében. Még az alacsonyabb kamatokra sem reagálnak fogyasztásuk növelésével a gazdaság szereplői.

Sorosnak jelenleg az S&P 500-as index áresésére játszó pozíciói vannak. Ezen kívül akadnak a nyersanyagexportőr országok devizáinak gyengüléséből profitáló pozíciói is és amerikai állampapírjai.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!