Makroadatok szempontjából eseménytelennek ígérkezik a hét utolsó napja. A hangulatra azonban erősen kihat, hogy az euró dollárhoz viszonyított árfolyama héthavi mélypontra csökkent, miután az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa a csütörtöki kamatdöntő ülésén nem változtatott monetáris politikáján. Mario Draghi, az EKB elnöke nem zárta ki, hogy a decemberi ülésen további lazító intézkedésekről döntenek, de lehűtötte az eszközvásárlási program keretösszegének esetleges emeléséhez fűzött várakozásokat.

New York után Ázsiában és a csendes-óceáni térségben is csökkentek a vezető tőzsdeindexek. Tokióban 0,24 százalékos, Szöulban 0,45 százalékos, Ausztráliában pedig 0,22 százalékos veszteségben zárt az irányadó tőzsdemutató. Kínában a jüan gyengülése miatt aggódnak a befektetők, Sanghajban 0,21 százalékos, Sencsenben pedig 0,69 százalékos mínuszban állt az irányadó index a záráshoz közeledve.

A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,33 százalékkal, 449,56 pontra süllyedt. A befektetők kockázatvállalási hajlandóságát visszafogta, hogy a dollár erősödése miatt csökkenésnek indultak az olajárak. A dollárindex - a dollár értékét a hat főbb valutából, az euróból, a jenből, az angol fontból, a kanadai dollárból, a svéd koronából és a svájci frankból álló kosárhoz viszonyító mutató - pénteken, eddigi napi csúcsán 98,564 ponton állt, 0,28 százalékkal emelkedett, ami március 10. óta a legmagasabb érték volt.

Közép-európai idő szerint péntek reggel nyolc óra körül az észak-tengeri Brent decemberi szállításra hordónként (159 liter) 51,32 dollárba került, 4 centtel, 0,12 százalékkal esett az ára az ázsiai kereskedésben. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára decemberi szállításra hordónként 11 centtel, 0,22 százalékkal, 50,52 dollárra csökkent.

Csütörtökön enyhe nyereségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A frankfurti DAX-index 0,52 százalékkal, 10 701,39 pontra, a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,07 százalékkal, 7026,90 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,44 százalékkal, 4540,12 pontra emelkedett. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,61 százalékkal, 3074,55 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,24 százalékkal, 1358,60 pontra nőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!