A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

Júliusban ismét romlásnak indult a befektetési szakemberek hangulata a Budapesti Értéktőzsde várható teljesítményével kapcsolatban. A 74 szakértő megkérdezésével készült ZEW−Erste felmérés adatai szerint a válaszadók csak mintegy 46,9 százaléka vélte úgy, hogy hat hónap múlva a jelenleginél magasabban áll a BUX index, ez 14,3 százalékpontos csökkenés az egy hónappal ezelőtt mért értékhez képest. Az alacsonyabb indexértéket várók tábora eközben 5,6 százalékponttal, 25,6 százalékra nőtt, a két tábor egymáshoz viszonyított arányát reprezentáló bull/bear hányados így 1,8-re csökkent a korábbi, 3,15-ös értékről.

Ez a legalacsonyabb érték január óta, akkor a Széll Kálmán terv bejelentése előtti időszakban a magyar makropályával kapcsolatos aggodalmak és a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosításának részvénypiacra gyakorolt várható hatása aggasztotta a szakértőket. A mostani helyzet ugyanakkor nem jelent szélsőségesen pesszimista állapotot hangulati szempontból, ilyenről jellemzően az egyhez közeli bull/bear arány esetén lehet beszélni.

A BUX index romló kilátásai mellett egy fikarcnyit sem javult a magyar gazdaság jelenlegi helyzetének megítélése a szakemberek szemében. Mindössze 5,5 százalékuk ítélte kedvezőnek a hazai gazdaság állapotát, és 38,9 százalékuk rosszként jellemezte. Ezzel Magyarország a legrosszabb helyezést érte el a régió országai közül, a pénzügyi szakemberek ítélete alapján a magyar gazdaság súlyosabb állapotban van, mint a sorban utánunk következő román. Persze innen szép nyerni, a gazdasági környezet a várakozások szerint ugyanis Magyarországon javulhat a jövőben a legtöbbet.

Mindeközben egyre többen vélik úgy, hogy a forint árfolyama erősödni fog az euróhoz képest a következő időszakban. A következő fél évben a szakértők 36,1 százaléka vár a jelenleginél erősebb forintkurzust, ami 8,1 százalékpontos emelkedés júniushoz képest. A forinthívők tábora mellett a hazai fizetőeszköz árfolyamának gyengülését váróké is emelkedésnek indult, immár 25 százalék vár a jelenleginél gyengébb forintárfolyamot az év végére. Ellenben 50 százalék feletti szintről 38,9 százalékra csökkent azon szakemberek aránya, akik úgy gondolják, nem lesz változás az euró/forint árfolyamban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!