Egyelőre azonban még nincs erről szó, érdemi fordulatról talán akkor lehetne beszélni, ha a felfelé kör fontos ellenállási szintjeit lefelé is áttörjük, például az S&P 500 esetében az 1010 pontot - írja a Raiffeisen a hétvégi elemzésében.


A hazai piac lényegesen nagyobb volatilitást mutatott a mögöttünk álló héten. Az OTP-nek nem sikerült áttörnie az 5000-5200-as igen erős ellenállási sávot, amelynek áttörésére csak abban az esetben lehet esély a Raiffeisen stratégái szerint, amennyiben kint is megerősítésre kerül az áttörés.


Amennyiben azonban erre nem kerül sor hamarosan, ugyanolyan gyorsan eshet mint ahogy emelkedett így ehhez érdemes igazítani a kereskedési stratégiát. Lefelé elvileg a 4400-4500-as sáv tarthatja rövid távon.

A hét másik legizgalmasabb sztorija a Magyar Telekom volt, amely áttörve korábbi lokális csúcsán, 725-ön egészen a 800 körüli szintekig száguldott. A papírt ezen technikai okon kívül az egyre erősödő kamatcsökkentési várakozások is hajtják, miután az MNB hétfői 50 bázispontos, vártnak megfelelő kamatcsökkentését követően az egyik monetáris tanács tag még további 200 bázispontos vágást tartana szükségesnek, bár vélhetően nem ez a konszenzusos vélemény.


Sikerült kitörnie korábbi kereskedési sávjából (35 500-38 000) a Richternek is, újabb teret nyitva felfelé. Azonban a nemzetközi hangulat támogatása hiányában sokáig ez a papír sem tud valószínűleg haladni.


A Mol pénteken tette közzé gyorsjelentését: tisztított számai a Raiffeisen várakozásainak megfelelően alakultak bármely jelentős meglepetés nélkül így érdemi piaci reakció gyorsjelentés kapcsán nem indokolt véleményük szerint Azonban hasonlóan több más papírhoz ez a papír is kitört korábbi kereskedési sávjából felfelé, 14 000 forint fölé, így most elvileg ebben a papírban is valamelyest nagyobb a mozgástér. Összességében tehát a legtöbb hazai papír fontos szinteket tört át, ért el a megelőző napokban mely elvileg megnyitotta a lehetőséget akár a további emelkedésre is technikai szempontból. Azonban ez a kedvezőbb hangulat, és a további hazai emelkedésre fennálló lehetőség csak addig áll nyitva, amíg kint - ahol lényegesen kisebb a lendület a héten - tartják magukat a piacok és a fontos szintek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!