Röviddel 15 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 76 cent (1,35 százalék) emelkedéssel 56,55 dolláron állt. Ugyanekkor a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai olajfajta 87 centtel (1,75 százalékkal) 50,45 dollárra drágult.

A szaúdi energiaügyi minisztérium közlése szerint novemberben a Saudi Aramco állami cég olajexportja napi 7,15 millió hordó lesz "függetlenül attól, hogy a kereslet ennél jóval nagyobb, napi 7,7 millió hordó". Tavaly novemberhez képest így 7 százalékkal kevesebb kőolajat exportál Szaúd-Arábia. (Technikai recesszióban van Szaúd-Arábia.)

A bejelentés után a Bloomberg idézte a PVM Oil Associates olajipari elemző cég egyik szakértőjét, aki szerint Szaúd-Arábia olyat tett, mint még eddig soha: nyilvánosságra hozta a Saudi Aramco exporttervét.

Az OPEC szerdán ismerteti, hogy egyes tagországai mennyi kőolajat termeltek szeptemberben.

Az idén januártól Szaúd-Arábia vezetésével az OPEC 14 tagja, és az egyezményhez csatlakozott tíz kartellen kívüli olajtermelő ország kitermelésének összesen napi 1,8 millió hordós csökkentésében állapodott meg azért, hogy az olaj ára emelkedjen. A termelést napi 32,5 millió hordóban korlátozó egyezmény hatálya jövő márciusig tart.

Szakértők szerint az önkéntes termeléskorlátozás kordában tartotta az árakat és hozzájárult a piacot terhelő globális készletek csökkentéséhez. Az év elején a fejlett országokban felhalmozott nyersolajkészlet 338 millió hordóval haladta meg az ötéves átlagot, a többlet augusztusra 170 millió hordóra csökkent - írja az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!