BUX
37962

Széllel szemben repült a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 468,40 pontos, 1,77 százalékos emelkedéssel, 26 989,59 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

MTI-Eco, 2016. június 1. szerda, 18:53

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi hangulattal ellentétesen mozgott a BUX-index, az összes vezető részvény kiegyensúlyozott emelkedés mellett, pozitívan zárta a napot. Azért tudott a BUX 1,77 százalékot emelkedni, mert az előző napi kereskedés záró szakaszában tapasztalt eladói nyomás után szerdán a piac visszakorrigált - tette hozzá a szakértő.

Daróczi Andor, az MKB Bank Alapkezelő vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán kifejtette: a BUX annak ellenére tudott emelkedni, hogy a nyugat-európai és a tengerentúli börzéken enyhe mínuszokat lehetett látni. A vezető részvények közül a Mol és a Richter emelkedése volt a leglátványosabb. A Mol a keddi kereskedés záró szakaszában elszenvedett részvényenkénti 500 forintos veszteségét teljes egészében le tudta dolgozni - mondta.

A Mol 525 forinttal, 3,39 százalékkal 16 025 forintra erősödött, 3,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 47 forinttal, 0,69 százalékkal 6858 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,11 százalékkal 457 forintra emelkedett, forgalma 234,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 2,04 százalékkal 5765 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el. A BUMIX 1772,33 ponton zárt szerdán, ez 4,99 pontos, 0,28 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.