Ismét történelmi mélypontjára süllyedt a rubel dollárhoz viszonyított árfolyama, miután Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke bejelentette, hogy az uniós tagállamok jóváhagyták és pénteken életbe léptetik az Oroszországot sújtó új szankciókat.

A dollár határidős jegyzése csütörtök délután 22 kopejkával, 37,51 rubelre emelkedett, az euróé pedig 31 kopejkával, 48,35 rubelre a moszkvai bankközi devizapiac által közölt adatok szerint.

Az értéktőzsdén a rubelben számított MICEX-index 1,02 százalékkal, 1453,24 pontra, a dollárban számított RTS-index pedig 1,59 százalékkal, 1219,45 pontra esett. A blue chipek közül a Szberbank 2,81, a Gazprom 1,53, a Lukoil 0,37, a VTB bank 1,94 százalékos mínuszba került.

Az Európai Unió az ukrán válságban játszott szerepe miatt vetett ki büntetőintézkedéseket Oroszországra. Az új, pénzügyi szigorítást maguk után vonó szankciók öt orosz állami bankot és a három legnagyobb energetikai céget érintik, emellett egyebek között további 24 személyt - politikusokat és üzletembereket - sújtanak beutazási tilalommal és javaik befagyasztásával, illetve az EU leállítja a sarkvidéki kőolajlelőhelyek kiaknázásához és a palaolaj kitermeléséhez nyújtott szolgáltatásokat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!