Az optimista nyitás után majdnem 300 pontot esett a BUX, ezt követően azonban - főleg a kedvező külföldi tendenciáknak, nevezetesen a QE3 nagyobb esélyének köszönhetően - egyre erősebben felfelé vette az irányt. Az értékpapírok 14,8 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a budapesti parketten, ami még mindig alacsony érdeklődést sejtet.

A blue chipek közül egyedül OTP maradt mínuszban: a bankpapír nem tudta átvenni a világban eluralkodott pozitív hangulatot, amiben a miniszterelnöki interjú is közrejátszhatott - így 0,7 százalékos esés után 4150 forinton zárt. (Az alulteljesítés okairól részletesen itt olvashat.)

Ezzel szemben a Mol - amely már tegnap is felülteljesített - jelentős, 5,3 százalékos emelkedéssel nyugtázta a napot, a záróárfolyam 17 480 forint volt. Jót tehetett a Mol árfolyamának, hogy egyes értesülések szerint rendeződni látszik a horvátországi leányvállalata, az INA körüli helyzet; erre utalt az is, hogy Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök tegnapelőtt tagadta a korrupcióvádat. A Magyar Telekom 1,8 százalékot, a Richter 2,3 százalékot, az Egis pedig 2,5 százalékot erősödött.

A kisebb papírok között a 70 ezer forintos forgalom mellett közel 20 százalékot emelkedő Kreditjog szerepelt a legjobban, az orosz eszközeinek egy részét eladó Orco pedig 1,1 százalékkal lett drágább. A kiábrándító jelentést közzétevő Est Média 0,8 száazlékot veszített értékéből, az E-Star 1 százalékos esés után 8100 forinton, a gyorsjelentését a tőzsdezárás után közzétevő Synergon pedig 1,2 százalékos értékvesztést követően 252 forinton fejezte be a szerdát.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!