Színt vallott a Rába

A Rába csoport az idén az első háromnegyed évben 30,8 milliárd forint értékű konszolidált árbevételt ért el, ami az előző év azonos időszakának 29,0 milliárd forintos árbevételhez képest 6,4 százalékos növekedés, az EBITDA (a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény) pedig 6,7 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának adatát - közölte a Rába Járműipari Holding Nyrt. az MTI-vel szerdán.
Szepesi Anita, 2017. november 15. szerda, 19:52

Az idén az első kilenc hónapban a Rába csoport üzemi nyeresége 36,8 százalékos növekedéssel 1,087 milliárd forintra emelkedett.

A Rába csoport az idei első háromnegyed évben EBITDA szinten 2,554 milliárd forint eredményt ért el, szemben a 2016-os bázisidőszakban elért 2,394 milliárd forinttal.

A cégcsoport adózott eredménye az év első kilenc hónapjában 715,88 millió forint volt, ami 40,4 százalékkal haladta meg a bázisidőszak eredményét. A Rába csoport idén a harmadik negyedévet 2,85 millió forint nyereséggel zárta, ami 8,0 százalékkal marad el 2016 harmadik negyedévének eredményétől - olvasható a Rába Járműipari Holding Nyrt. által a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett tájékoztatásban.

Kiemelték: a vállalat mindhárom üzletága EBITDA és üzemi szinten is nyereséggel járult hozzá a kiváló gazdálkodási eredményekhez.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK