Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az amerikai jegybank tegnapi bejelentése első ránézésre nem ad okot túl sok optimizmusra, hiszen egyrészt a Fed folytatja a pénzcsapok elzárását, másrészt ezt annak ellenére teszi, hogy az amerikai gazdaság nem túl erős. Mindenesetre örültek a bejelentéseknek a befektetők, a Dow új csúcson zárt 0,3 százalékos emelkedéssel, a Nasdaq és az S&P 500 szintén 0,3 százalékkal került feljebb.

Ma Európa nagy részén kereskedési szünnap van, akárcsak a magyar tőzsdén, és Ázsiában sem volt sok helyen kereskedés. Ez alól kivételt képezett a japán piac, a Nikkei 1,2 százalékkal araszolt felfelé.

Londonban is kinyitott a tőzsde, az emelkedés úgy tűnik, hogy egyelőre folytatódik. Az FTSE-100 0,2 százalékos pluszban indította a napot. Amerikában is a szokott rendben folyik a kereskedés.

Mit döntött a Fed?

További 10 milliárd dollárral lassulnak az eszközvásárlások az Egyesült Államokban. A Fed Nyíltpiaci Bizottságának tagjai teljes összhangban döntöttek erről a közlemény szerint, ami egyébként nagyrészt a korábbi iránymutatásukat ismétli el. Ez már sorban a negyedik kamatdöntés, amin 10 milliárddal lassítottak, és így a vásárlási keret 45 milliárd dollárra módosult, amiből 20 milliárd megy jelzálog-fedezetű értékpapírokra és 25 milliárd államkötvényekre. Mindez nem meglepetés, hiszen a piac pontosan ezt várta.

A jegybanki közleményben arra tesznek utalást, hogy amennyiben a munkaerőpiacon látott kedvező folyamatok kitartanak akkor tovább folytatják a lassítást. Ezzel az ütemmel egyébként már év végére lezárulhat a válság szülte mennyiségi lazítás harmadik köre is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!