Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A BUX kora délután már stabilan emelkedett, és az utolsó félóra megnövekedett eladói nyomása ellenére 27 084 ponton zárt, ami 0,5 százalékkal haladta meg az egy nappal korábbi értéket. A vezető részvények a Mol kivételével erősödni tudtak, a jelek szerint az olajpapír piacán nem élesztette fel a felvásárlási spekulációt a Lukoil alelnökének londoni interjúja, miszerint a cég megvenné a Molt. A részvény 3,7 milliárd forintos forgalom mellett 25 455 forinton fejezte be a napot, ami 0,4 százalékos gyengülést jelentett. A legjobban a Magyar Telekom teljesített, a papír a délelőtt jelentős részér 960 forinton töltötte, a délutáni vevők azonban zárásra 973 forintig emelték az árfolyamát, 1,8 százalékos egynapi nyereséget hozva össze ezzel. Ugyancsak eredményes napot zártak a gyógyszerpapírok befektetői, a Richter egy százalékkal 37 495 forintra, az Egis 3,2 százalékkal 22 800 forintra erősödött. Az OTP piacát sem kerülték el a délutáni vevők, aminek köszönhetően a papír napközben egészen 9500 forintig erősödött, és bár a hajrában csökkent a jegyzés, a 9371 forintos jegyzés még így is 0,3 százalékos többletet jelentett. A kisebb részvények között továbbra is a Pannonplast állt az élen, a részvény vélhetően a közelgő új stratégiával kapcsolatos optimizmusnak köszönhetően mintegy 260 millió forintos forgalom mellett 3,8 százalékkal 8099 forintra javult. Hasonló mértékben drágult a Fotex, a részvény 3,6 százalékkal 981 forintra erősödött, miközben a Danubius három százalékkal 9500 forintra gyengült.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!