Az üzleti célok nagy része teljesült - nyitotta meg Spéder Zoltán az FHB igazgatóságának elnöke a bank mai közgyűlését. A bank megfelelt a nem kis jogszabályi kihívásoknak, növelte értékesítését és növekedni tudott mind organikusan mind akvizícióval - tudósított a Portfolio.hu. Az FHB az elmúlt évek bankszektort érintő megrázkódtatásait követően szeretne mind hatékonyságban mind méretben a 4-5. bankká válni a hazai piacon - jelölte meg a célt.

Az FHB 2,9 százalékos GDP növekedésre, ingatlanpiaci élénkülésre és a fogyasztás bővülésére számít idén - mondta el Oláh Márton vezérigazgató-helyettes - akit Kovács Zoltán a Díjbeszedő Holding vezérigazgatója mellett a közgyűlés igazgatósági tagnak választott ma - a bank ma tartott közgyűlésén. A lakossági hitelkihelyezésben 31 százalékos növekedésre míg a vállalati hitelezésben 100 milliárd forint fölé emelkedő hitelállományra számít az FHB az idén. A díj és jutalékbevételek növekedésének és a céltartalékok visszaesésének következtében a tavalyinál jobb eredményre számít a bank, noha a nettó kamatbevételek csökkenhetnek. A működési költségekben nem várható változás, a devizahiteles céltartalékképzés ugyanakkor pozitív változást hozhat, míg a fair banki törvény következtében a kamatmarzs csökkenhet.

A bank költségszintje tavaly minimálisan 3,5 százalékkal emelkedett egyébként, ami a méret növekedésével magyarázható - mondta el a közgyűlésen Köbli Gyula vezérigazgató. A Kúria határozata miatt várható veszteségekre 24 milliárd forint céltartalékot képeztek, így lett az IFRS szerint konszolidált eredmény 16,2 milliárd forint veszteség. A rendkívüli tételek nélküli eredmény 3,8 milliárd forint nyereséget mutatna, de 2,8 milliárd forintot fizettek bankadóba és további veszteségeket okozott az át nem hárított tranzakciós illeték valamint az árfolyamvédelmi program vesztesége. A bank 46 ezer ügyfelét érintették az elszámolások, 28 ezer hitelt forintosítottak. Sikernek nevezte a Magyar Postával való együttműködést, amit erősített, hogy a Posta 49 százalékos részesedést szerzett az FHB Kereskedelmi Bankban.

A társaság IFRS szerinti mérlegfőösszege 769 milliárd 437 millió forint lett 2014-ben. A magyar mérleg ennél alacsonyabb 627 milliárd 831 millió forintos mérlegfőösszeggel és 19,2 milliárdos veszteséggel került elfogadásra. Enyhítettek a vezetői részvényopciós program feltételein az FHB részvényesei a tavalyi feltételek nem teljesülését követően.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!