Történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az eddigi maximumán fejezte be pénteken a kereskedést. A nap nyertese a Richter volt; a részvénypiac forgalma meghaladta a 11 milliárd forintot.
Domokos Erika, 2017. június 2. péntek, 20:09

A BUX 387,98 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 35 150,44 ponton zárt pénteken, ami új történelmi csúcs. A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.

A vártnak megfelelően optimista hangulatban telt a kereskedés. A vezető részvények mindegyike emelkedett, összességében jó hangulatú nap volt, a nemzetközi pozitív folyamatokra reagálva vették a befektetők a hazai részvényeket - mondta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek.

Csütörtökön az amerikai tőzsdeindexek történelmi csúcsokat értek el, pénteken a német DAX-index nap közben történelmi csúcson is jár, a BUX pedig eddigi maximumán fejezte be a napot - mondta Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1-en. Az összes vezető részvény egyenletesen emelkedett, a Richter több mint 2 százalékot tudott erősödni, és jól teljesített a Magyar Telekom is.

A Mol 60 forinttal, 0,27 százalékkal 22 370 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 46 forinttal, 0,53 százalékkal 8700 forintra nőtt, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,74 százalékkal 468 forintra emelkedett, forgalma 593,9 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 196 forinttal, 2,82 százalékkal 7140 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2216,78 ponton zárt pénteken, ez 29,55 pontos, 1,35 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

A Budapesti Értéktőzsde áruszekciójában pénteken nem változtak az árak. A takarmánykukorica tonnánkénti elszámoló ára júliusi költésre továbbra is 44 000 forint, a repce tonnája augusztusi kereskedésre 102 000 forintba kerül.

Emelkedéssel zártak a nyugat-európai piacok
A londoni FTSE100 index 0,02 százalékos, a frankfurti DAX-30 1,28 százalékos plusszal, a párizsi CAC-40 mutató 0,47 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot. A nap folyamán a londoni FTSE100 index (7598,75 pontos) és a frankfurti DAX-30 (12880,50 pontos) történelmi csúcsot ért el.

Az európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 71 cent csökkenéssel, 49,92 dolláron állt.

Ugyanekkor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,25 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index pedig 0,23 százalék pluszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója 0,63 százalék emelkedést jelzett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK