Történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde

Jó nap volt a BÉT-en, a BUX közel egy százalékot emelkedett, a vezető részvények árfolyama a Mol kivételével emelkedett.
Domokos Erika, 2017. május 19. péntek, 18:01

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,89 százalékos emelkedéssel, 34 835,80 ponton zárt pénteken, ami történelmi csúcsnak számít. A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.

Az OTP árfolyamára kedvezően hatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóbarát hitelről szóló bejelentése, miszerint a korábban várt 2,5 százalék helyett 3,5 százalék lehet a hitelek felára - mondta Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1-en.

A Richter-papírok árfolyamát pedig felfelé húzta a skizofrén felnőtt betegek kezelését célzó cariprazine-ra kiadott pozitív vélemény az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) részéről - részletezte az elemző.

A Mol 145 forinttal, 0,65 százalékkal 22 330 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 155 forinttal, 1,77 százalékkal 8905 forintra erősödött, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 2,20 százalékkal 464 forintra nőtt, forgalma 631,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 103 forinttal, 1,48 százalékkal 7083 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 2073,27 ponton zárt pénteken, ez 7,57 pontos, 0,36 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Erősödéssel zárt Nyugat-Európa

A londoni FTSE-100 0,46 százalék, a frankfurti DAX-30 0,35 százalék, a párizsi CAC-40 pedig 0,51 százalék emelkedéssel fejezte be a napot - ismerteti az MTI.

Pénteken az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,72 százalékkal emelkedett. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,51 százalékkal erősödött.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 17.30-kor 1,10 dollár (2,11 százalék) emelkedéssel 53,61 dolláron állt.

Ugyanekkor New Yorkban az irányadó tőzsdemutatók közül a DJIA 0,57 százalék, a Nasdaq 0,64 százalék, az S&P 500 index pedig 0,69 százalék pluszban állt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krax, 2017.05.19 21:13

@tepsi: "Mert a befektetők imádják a populistákat, és mivel céljuk saját tőkéjük elvesztése"

Hát hogyne, annyira imádják, hogy a Varga sírva fakadt az adatok alapján! A versenyképességi mutatónk, pont erről szól, olyannyira, hogy már kormányprogram lett a versenyképesség javítása!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2017.05.19 20:42

@tepsi: http://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/DDN-20170511-1?inheritRedirect=true&redirect=%2Feurostat%2F
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2017.05.19 20:39

@pastorius: bocsi...javítok...nem érte el még az 1996-os teljesyítményt sem
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2017.05.19 20:38

@tepsi: :DD
csak megjegyzem, a tavalyi befektetési ráta történelmi mélységekbe zuhant...elérte az 1996-os szintet....de csak azt...ez az előző 20 év legrosszabb teljesítménye
na ennyire szeretnek befektetni
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tepsi, 2017.05.19 20:16

@napiszar: Mert a befektetők imádják a populistákat, és mivel céljuk saját tőkéjük elvesztése, ezért fektetnek ide. Legalábbis az idióta, kifordított, kioktató ballib logikátlanság szerint.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html