BUX
38657

Történelmi kibocsátásra készülnek Bukarestben

Minden idők legjelentősebb tőzsdei bevezetésére készülnek a román fővárosban miután a bukaresti börze (BVB) vezetősége több mint öt évnyi halasztás után bejelentette: a kárpótlási alap (Fondul Proprietatea FP) január 25-én debütál a román parketten.

Túrós-Bense Levente, 2011. január 7. péntek, 11:49

Az alap listázása fordulópont a román tőzsde történetében, hiszen a 82 vállalatban részesedéssel és 3,5 milliárd eurós vagyonnal bíró FP papírjai várhatóan jelentős likviditás-növekedést eredményeznek a piacon - nyilatkozta Stere Farmache. A BVB elnöke hozzátette: a következő időszakban több IPO-ra is számítani lehet, annál is inkább mivel az FP érdekeltségébe tartozó 82 vállalat közül mindössze 29 cég papírjait jegyzik a tőzsdén.

A Proprietatea alapot 2005-ben azzal a céllal hozták létre, hogy kárpótolják azokat a személyeket, akiknek ingatlanjait a szocializmus időszaka alatt államosították, ám a vagyontárgy visszaadása már nem lehetséges.

Az FP tőzsdei bevezetését évek óta ígéri a bukaresti vezetés, ám annak ellenére, hogy az alap kezelésére már 2006 májusában kiírták a pályázatot a nyertes Franklin Templetonnal, csak tavaly szeptemberben vehette át az alap adminisztrálásának jogát. Az alap papírjaival ennek ellenére eddig is rendszeres kereskedés folyt, a vásárlók rendszerint újságban feladott apróhirdetések útján találnak eladókra, a megvásárolt papírokat azután a BVB elszámolóháza regisztrálja. Ez a rendszer azonban elsősorban a spekulánsoknak kedvezett, a több mint húsz éve kárpótlásra váró jogosultak jelentős része ugyanis elunta a várakozást és részesedését a valós ár töredékéért adta el a feketepiacon. Az olcsón eladásra kínált FP-papírok azonban nem csak a spekulánsokat vonzották, a tőzsde elszámolóházának adatai szerint ugyanis 2010-ben a részvények jelentős részét a befektetési alapok vásárolták fel az egy lejes (egy euró 4,3 lej) névleges érték 30-60 százalékát fizetve az eladóknak. Emellett a kárpótlási jegyeket certifikátok formájában a bécsi tőzsdén is jegyzik, piaci átlagáruk jelenleg 0,52 lej.

Az adatok szerint tavaly a FP közel 30 százaléka cserélt gazdát, az intézményi befektetők részesedése 8,7 százalékról közel 20 százalékra nőtt, miközben számuk 69-ről 176-ra emelkedett. A listázás hírére a külföldi befektetési alapok is megjelentek a piacon - például a brit Coneglen vagy a svéd East Capital - az egy százaléknál nagyobb részesedéssel bíró alapok száma decemberben már ötre emelkedett, tulajdonhányaduk meghaladta a 10 százalékot. Bár az alap többségi tulajdonosa - a pénzügyminisztérium révén - továbbra is a román állam maradt, részesedése 39 százalékra csökkent, miközben a közel 5300 magánszemély az FP 41,6 százalékát birtokolja.  A részvények közel nyolc százaléka a helyi iparmágnás Nicolae Malaxa örököseinek tulajdonában van. Az állami tulajdonrész folyamatosan csökken, hiszen a kárpótlási igények feldolgozása továbbra is folyamatban van. Bár a kárpótlási jegyek osztását december 22-én felfüggesztették, a listázást követő 60. kereskedési napon újrakezdik - ígéri a minisztérium. A részvények 10 százalékára elővásárlási opciója van a Franklin Templetonnak is. Az alapkezelő minden bizonnyal élni fog jogával, ezzel tartva a lehető legmagasabban a részvények árát, a Templeton jutaléka ugyanis FP tőzsdei kapitalizációjától függ.

A certifikátok 0,5 lejes átlagárát figyelembe véve az FP értéke megközelítőleg 1,6 milliárd euróra. Ezen az árfolyamon a Templeton évi 7,75 millió euróra számíthat, egy lejes papíronkénti árral azonban 15,5 millió euró jutalékot kap.