Hároméves mélypontra zuhant a befektetők portfólióiban az átlagos készpénzállomány nagysága novemberben - derül ki a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felméréséből. A megkérdezett 178, összesen 533 milliárd dollár befektetéséért felelős szakértő válaszai alapján a befektetett portfóliókban a készpénz aránya már csak 4,4 százalékos volt. Ez alacsony értéknek tekinthető, azonban a felmérés készítői szerint ezzel ez a mutató még nem ad eladási jelzést a kockázatos eszközökben, azt 3,5 százalék alatti értékeknél kell keresni.

A logika a mutató mögött az, hogy ha túl kevés befektetésre váró pénz áll készenlétben, akkor esni kezdenek az árak, ha túl sok, akkor emelkedhetnek. Ugyanakkor a felmérés készítői már korábban utaltak arra, hogy az elmúlt években a befektetők a túlságosan alacsony kamatok miatt rendszeresen a szokásosnál több készpénzt tartottak.

A felmérés másik fontos jelzése, hogy a profik 48 százaléka kifejezetten túlértékeltnek tartja a részvényeket. A zuhanó készpénzállomány és a részvényeket túlértékeltnek tartó befektetők száma közötti eltérés már olyan mértékű lett a piacon, mint amire utoljára a dotcom lufi kipukkadása és az ezután beköszöntő medvepiacot megelőzően volt példa az Egyesült Államokban.

Az, hogy ennek ellenére az alapkezelők kockázatos eszközöket vásárolnak az indokolja, hogy most már szinte egyöntetű véleménnyé vált körükben, úgynevezett "goldilock" periódus várható a globális gazdaságban. Ez olyan gazdasági környezetet jelent, ahol az átlag feletti gazdasági növekedési ütem átlag alatti inflációval párosul. Immár a megkérdezettek 56 százaléka várja ezt, eközben a trend alatti növekedést és alacsony inflációt ("tartós stagnálás") várok tábora 2011 óta nem látott mélypontra süllyedt.

A kockázatos eszközök irányába a kapitulációt - azaz azt, hogy az ismert kockázatok ellenére is nagy mennyiségben vásárolnak belőlük - a felmérés készítői szerint a hedge fundok viselkedése is. Ezek portfóliói összértékének immár 47 százalékát teszik ki a részvénybefektetések, ilyen magas arányra utoljára 2006-ban volt példa, mintegy egy évvel az amerikai jelzálogpiaci válság kirobbanását megelőzően.

A befektetők egyébként változatlanul - immár hónapok óta - egy esetleges jegybanki ballépést tartanak a legnagyobb, piacokat fenyegető kockázatnak. Nettó 27 százalékuk szerint ez most a legnagyobb "tail risk", azaz olyan esemény, amelynek bekövetkezési valószínűsége alacsony, ugyanakkor a piacokra általánosan komoly negatív hatásai lennének. Második helyen, 22 százalékkal egy esetleges kötvénypiaci összeomlás szerepel. Egyébként nettó 81 százalékuk szerint a globális kötvénypiacok jelenleg túlértékeltek.

Nem csoda egyébként, hogy a jegybankoktól tartanak nagyon a szereplők, illetve a kötvényáreséstől, ami egyben hozamemelkedést is jelent. Nettó 23 százalékuk szerint ugyanis a vállalatok jelenleg túlságosan is el vannak adósodva lehetőségeikhez képest, ez rekordot jelent a felmérés történetében.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!