Túl van a nehezén Svájc

A svájci gazdaság elérte mélypontját, miután az első negyedévben 0,8 százalékkal csökkent, így hamarosan már növekedéssel lehet számolni Svájcban - jelentette a Dow Jones hírügynökség a Sonntag című lapot idézve.
NAPI, 2009. augusztus 16. vasárnap, 17:22

 A lapnak Aymo Brunetti, a gazdasági minisztérium gazdaságpolitikai osztályának vezetője megerősítette az idei évre várt 2,7 százalékos csökkenést, és a jövő évre vonatkozó 0,4 százalékos gazdasági növekedést - írta az MTI-eco.

Figyelmeztetett azonban arra, hogy az ország munkanélküliségi rátája várhatóan továbbra is romlani fog. "A munkanélküliség várhatóan 2010-2011 telén éri el csúcspontját" - fogalmazott Aymo Brunetti.

Svájcban a munkanélküliségi ráta júliusban ismét emelkedett, 3,7 százalékot tett ki, egy hónappal korábban 3,6 százalék volt.

A gazdasági tárca előrejelzése szerint az állástalanok rátája az idén 3,8 százalék, jövőre 5,5 százalék lesz. Tavaly 2,6 százalék volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK