Megduplázta ügyfélszámát és jelentősen növelte árbevételét tavaly a Business Telecom, amely így sikeres évet zárt - közölte a cég a Napi Gazdasággal. Takács Krisztián elnök-vezérigazgató szerint a cég 2012-es tervei nem kevésbé ambiciózusak. E mellett a társaság nyílt részvénytársasággá alakulásának a cégbírósági bejegyzése megtörtént, így a BTel hamarosan megjelenik a magyar tőzsdén.

A tavalyi sikeres évben az organikus növekedés és akvizíció is szerepet játszott. A műholdas üzletág beindítása mellett ugyanis az EnterNet ADSL-üzletágának túlnyomó részével közel 16 ezer új ügyfél került a BTelhez. Az év utolsó hónapjaiban történt új ügyfélszerzések, köztük mintegy tizenöt önkormányzat és összes intézménye, illetve további több mint 10 ezer új előfizető megszerzése révén a BTel megduplázta ügyfelei számát.  A cég azt is közölte, hogy technikai listázással lépnek a Budapesti Értéktőzsde parkettjére várhatóan februárban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!