Újabb gázkrízisre készül a KEG

Töltőüzemének fejlesztéséről döntött a KEG, ehhez új részvényeket bocsátanak ki. A januári pánik szerintük megmutatta, hogy a lakosság még mindig jelentősen támaszkodik a palackos gázellátáshoz.
NAPI, 2009. szeptember 2. szerda, 11:17

A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. Igazgatósága az első fél éves piaci mozgásokat értékelve úgy döntött, hogy a dunaalmási terminálján korábban elhatározott - a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány által 50 millió Ft-tal támogatott - gyorsított töltőüzemi fejlesztést, valamint a fejlesztéssel létrejövő 100 ezer db/hó palack új töltőkapacitással arányban az értékesítési hálózat kiterjesztését, az ehhez szükséges forgóalap biztosítását még ebben az évben megvalósítja- jelentette be a cég a BÉT honlapján.

Magyarországon az LPG forgalom közel 40 százaléka palackozott formában kerül forgalomba. 2009. év első hónapjait a gázkrízis kitörése határozta meg. Első sorban a palackos igények haladták meg az ilyenkor szokásosat a pánikszerű vásárlás hatására. A januári földgáz ellátási szünet felszínre hozta azt, hogy a lakosság még mindig jelentősen támaszkodik a palackos gázellátásra.


Az új töltőüzem technológiáját a Társaság Franciaországból vásárolja, olyan kiegészítő berendezésekkel, informatikával szerelve, amely biztosítja, hogy a cég mind a piaci változó igényekre, mind az esetleges energiapiaci kockázatokra rugalmasan, hatékonyan reagálhasson. A töltőüzem 2009. évi megvalósítását indokolja, hogy a meglévő töltőüzem kapacitásait a nyári szezonban, a piaci válság ellenére is sikerült maximális kapacitással működtetni.


A beruházás megvalósításához kapcsolódva az Igazgatóság döntött az értékesítési tevékenység átszervezéséről, annak érdekében, hogy a beruházás eredményeképpen bekövetkező kapacitásnövekedés hatékony kihasználtsága biztosítva legyen. Ennek érdekében a Társaság - többségi tulajdonának biztosítása mellett - egy önálló gazdasági társaság keretében működı értékesítési szervezet kialakításáról határozott.

A 100 ezer darab/hó palack új töltőkapacitással rendelkező üzemi beruházáshoz és fejlesztéshez szükséges saját források biztosítása érdekében az Igazgatóság a befektetői igények előzetes felmérését követıen, a Közgyűléstől kapott felhatalmazás alapján, korábbi elképzeléseivel összhangban, a következı - 2009. szeptember 21-én esedékes - ülésén dönt a társaság alaptőkéjének zártkörű, új részvények forgalomba hozatalával, pénzbeli

hozzájárulás ellenében történı felemeléséről.


Az alaptőke emelés mértékét az Igazgatóság a beruházás költségeit és ütemét figyelembe véve legfeljebb egymilliárd forint forint mértékben szándékozik meghatározni. Az alaptőke emelés során az új részvények átvételére azokat a részvényeseit kívánja felhatalmazni, akik 2009. szeptember 15-én a társaságban részvény tulajdonnal rendelkeznek. A részvények átvételére tagállamonként legfeljebb kilencvenkilenc részvényes jogosítható, ezért magasabb számú igény esetén az Igazgatóság azoknak a részvényeseknek a kötelezettségvállaló nyilatkozatát kívánja elınyben részesíteni, akik - a tervezett tıkeemelés maximális összegét figyelembe véve - a legmagasabb számú részvény átvételére vállalnak kötelezettséget.


Az Igazgatóság az új részvények kibocsátási értékét 700 Ft-ban tervezi.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK