BUX
37951

Újabb nyugodt napon van túl a forint

Bár napközben produkált kisebb kilengéseket a hazai fizetőeszköz, délután nagyjából napi kezdőértékén kereskedtek vele.

NAPI, 2013. január 3. csütörtök, 16:23

A nap elején eséssel kezdett a forint, így a reggeli 290,8-as értékéről egészen 292-ig gyengült az euróval szemben - mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Földi Balázs, a Commerzbank treasury üzletágának vezetője. Mint mondta egész nap alacsony volt a forgalom, a piacmozgató hatása ekkor legfeljebb annak lehetett, hogy egyes kereskedők ismét elkezdtek aggódni a 600 milliárd dolláros amerikai kiigazító csomag, a fiscal cliff-fel kapcsolatban, mondván, további konfliktusok várhatóak.

Később ugyancsak tengerentúli hírekre várt a piac, és bár a megjelenő makroadatokat összességében pozitívnak nevezte Földi, az euró-dollár árfolyam nemigen reagált rá, megragadt a nap eleji 1,31-es értéken. A forint viszont erősödni kezdett, amiben az előbb említett makroadatok mellett néhány londoni kötés is szerepet játszott, így délután fél öt körül 290,4 forintot kértek egy euróért. A dollár 221,6, a font 358,2, a svájci frank 240,1, a jen pedig 2,5481 forintot ért ekkor.