Az utóbbi hetekben jelentősen emelkedett a kölcsönadott magyar kötvények száma, ami arra utal, hogy egyre többen shortolják a papírokat. Főleg annak tudatában feltűnő a folyamat, hogy a többi régiós országgal szemben csökkent a short pozíciók száma. A Reuters cikke szerint ebben szerepet játszhatott az, hogy az utóbbi hetekben az alaptörvény módosítása miatt ismét a középpontba került Magyarország, illetve a jegybankkal való szorosabb együttműködés terve miatt is sokan támadták a kormányt.

Sok hedge fund menedzser szerint a magyar hozamok jelenleg túl alacsonyak, példaként a 15 éves kötvények 6,8 százalékos jegyzését emelik ki, ami alacsonyabb a hasonló futamidejű orosz vagy dél-afrikai papírok hozamánál. A befektetők szerint ez nem teljesen tükrözi a Magyarországgal kapcsolatos politikai és gazdasági kockázatokat. A Reuters szerint az időzítésben szerepe lehet a ciprusi mentőcsomag körüli bizonytalanságoknak, hiszen most ismét az európai adósságválság került a középpontba a világ piacain.

"Továbbra sem értem, miért ilyen alacsonyak a magyar hozamok" - mondta a lapnak Steven Mitra, az LNG Capital portfóliókezelője. Hozzátette: ő személy szerint a múlt hét óta shortolja a magyar kötvényeket. "A 2018-as és 2020-as papírok 4,5-5 százalékos hozama jó beszállópont egy shortra" - emelte ki a szakember.

A hírügynökség a magyar kormány részéről Martonyi János külügyminisztert idézi, aki telefonon elmondta: Magyarország csak "rossz sajtójának" köszönheti, hogy ennyi bírálatot kap. Szerinte az alaptörvény módosítása kapcsán a kritikák előtt mindenkinek el kellene olvasni a teljes szöveget, a jegybankkal kapcsolatban pedig kijelentette: az intézmény teljesen független.

A magyar kötvénypiac kapcsán a Reuters arra figyelmeztet, hogy a feltörekvő piacon hazánkban az egyik legmagasabb a külföldi tulajdon részaránya, hiszen az állampapírok 45 százaléka nemzetközi befektetők kezében van. A lap adatai szerint a hét nagy, 3 milliárd dollárnál nagyobb magyar kötvényállományt kezelő alapból hat csökkentette magyar kitettségét tavaly június óta.

A hírügynökség cikke szerint február közepe óta 55 százalékkal emelkedett a kölcsönadott magyar kötvények összege, hétfőn ez 567 millió dollárt tett ki, ami tavaly november óta a legmagasabb összeg a Markit adatai szerint. Eközben a cseh kötvények esetében 22 százalékkal, a szlovák papíroknál 15 százalékkal, az ukrán államkötvényeknél pedig 3 százalékkal csökkent a kölcsönadott mennyiség. A magyar kötvények esetében tavaly nyáron 500 millió körül stagnált ez az adat, majd októberre 700 millió dollárra emelkedett, azóta viszont csökken amiatt, hogy a befektetők a kockázatosabb eszközök felé fordultak.

"A hosszú kötvények félre vannak árazva, nem gondoljuk, hogy a jelenlegi hozamszintek fenntarthatók további jelentős feltörekvő piaci tőkebeáramlás nélkül" - nyilatkozta Sohail Malik, az ECM Asset Management vezető portfóliókezelője. Savvas Savouri, a Toscafund szakembere hozzátette: a jelenlegi magyar hozamok nem tükrözik a forintkockázatokat vagy az esetleges további gyenge növekedés kockázatát.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!