BUX
39850

Újult erővel dörmög a medve Budapesten

Eidenpenz József, 2011. szeptember 5. hétfő, 17:18

Szomorú hétfőre virradtak a részvénypiacok, világszerte estek az indexek, még úgy is, hogy Amerikában szünnap volt. Az európai tőzsdék többségének 4-5 százalékos esését nézve a hazai index viszonylag jól teljesített, megúsztuk kereken három százalékkal. A nulla körüli kezdést követően a BUX sokáig alig csinált valamit, szépen lassan csordogált lefelé, a nap nagy részét 1-2 százalékos mínuszban töltötte. Délután fél négy körül azonban begyorsult az esés, főleg amiatt, hogy az addig erős Richter is megadta magát. Az alig több, mint tízmilliárdos forgalom még mindig gyenge.A gyógyszeripari részvény délelőtt még pluszban is forgott egy ideig, 35 600 forint körüli áron, majd sokáig 35 400 körül ingadozott, alig fél százalékos mínuszban. A délutáni gyengülés azonban ezt a papírt is 34 700 forintig küldte le, ami 2,3 százalékos csökkenés. Az OTP már nyitáskor alatta volt valamelyest a 4000 forintos határnak, majd sokáig ingadozott 3910 és 3940 forint között. Délután 3840 forintig nyomták le, onnét azonban visszapattant, és - a zárószakasz felhúzásával együtt - 3940 forinton, 1,5 százalékos gyengüléssel búcsúzhatott.A Mol volt a leggyengébb láncszem a nagy papírok közül, amiben szerepet játszhatott az olajárak csökkenése is. A részvény a nap nagy részét 16 600-16 800 forint körül próbálta túlélni, de délután már csak a 16 050 forintos határról tudott kicsit felpattanni. Végül 16 150 forint lett a zárásban, ami még mindig 5,6 százalékos mínusz. A Magyar Telekom kezdetben még többször átlépte a pénteki zárószintet jelentő 514 forintos határt is, de a kereskedés vége felé benézett 500 forint alá, végül éppen ezen a szép kerek határon állapodott meg, ami 2,7 százalékos gyengülés. Sok kis likviditású részvénnyel kegyetlenül elbánt a piac, a 6-10 százalékos mínuszok sem voltak ritkák. Emelkedni alig emelkedett valami, néhány illikvid részvény mellett a TVK-nak sikerült a mutatvány, amely két százalék körüli pluszt hozott össze.