Elképesztően túlértékeltnek látják az amerikai részvénypiacot a profik - derül ki a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felméréséből. A felmérés során 200, összesen 592 milliárd dollár befektetéséért felelős szakértőt kérdeztek meg, akik nettó 34 százaléka gondolta úgy, hogy a részvények túlértékeltek. Ez olyan magas arány, amire utoljára 2000 tavaszán, 17 évvel ezelőtt volt példa.

A kiugró érték elsősorban az amerikai részvényeknek köszönhető. A felmérésében ugyanis a válaszadók nettó 81 százaléka szerint az amerikai részvénypiac a leginkább felülértékelt, míg a többi régió semleges, vagy éppen alulértékelt minősítést kapott. Az európai részvényeket például nettó 23 százalék alulértékeltnek tartotta, s ennél is olcsóbbnak tartották a feltörekvő piacokat, nettó 44 százalék szerint azok alulértékeltek.

Ennek ellenére az alapkezelők nyakig ülnek a részvényekben. Nettó 48 százalék mondta azt, hogy portfólióikban felülsúlyozzák azokat, ez két éve a legmagasabb arány. A kötvényeket viszont egyre inkább kerülik a profik, immár nettó 65 százalékuk alulsúlyozza azokat benchmarkjukhoz képest, februárban 59 százalékos volt az arány.

Ennek ellenére a Bank of America Merrill Lynch szakértői nem tartanak hatalmas eséstől a piacon, inkább csak a Donald Trump megválasztása óta tartó rally pihenőjére számítanak március-áprilisban. Ennek oka, hogy a portfóliókon belül még mindig nagyon magas, 4,8 százalékos a készpénz aránya. Ez ugyan minimális csökkenést jelent a februárban mért 4,9 százalékhoz képest, azonban még mindig a 10 éves átlagnak megfelelő 4,5 százalékos szint felett található. Egyébként a bank elemzői szerint a 4,5 százalék feletti készpénzarány vételi jelzést jelent a kockázatos eszközök tekintetében.

A másik ok, ami miatt nem számítanak a hatalmas negatív fordulatra, azok a fundamentumok. A befektetők nettó 57 százaléka szerint ugyanis a vállalati profitok emelkedni fognak a következő 12 hónap folyamán. Ez olyan magas arány, amire hét éve nem volt példa.

A befektetők a leginkább fenyegető "tail risk"-nek (azaz olyan kockázatnak, amelynek bekövetkezése nem valószínű, de ugyanakkor széleskörű negatív hatásai lennének) az Európai Unió dezintegrációját tartják. 33 százalék szerint ez most a legnagyobb veszély, második helyen a kiújuló kereskedelmi háborút említették a szakemberek.

Ugyanakkor ez utóbbi részvénypiacra gyakorolt negatív hatásait már kevésbé látják veszélyesnek, mint februárban. A profik most már az emelkedő kamatszinteket tartják annak az oknak, amely miatt a részvénypiaci áremelkedés megfordulhat (nettó 36 százalék). A protekcionizmus erősödése ebben a felsorolásban már csak a harmadik helyen szerepelt, februárban még ez vezette a rangsort.

A "legzsúfoltabb" pozíció a többség szerint változatlanul a dollárvétel a piacon.

 

Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!