A palackosgáz-szolgáltató tavaly a második negyedévben 75 millió forintos mínuszt hozott össze az első negyedéves 83 millió forintos pluszt követően, idén az első három hónap nyeresége már 274 millió forintra rúgott. Ez nem meglepő, hiszen - a tavaly végrehajtott reorganizációs program mellett - az idei első negyedévben a kőolaj, s így a propán- és butángáz világpiaci ára jóval alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban, sőt a dollárban jegyzett árat forintra átszámolva még kedvezőbb a kép. A propángáz gallonja a New York-i árutőzsdén (NYMEX) a tavalyi első negyedévben - az aktuális dollár/forint jegyzéssel korrigálva - átlagosan 183 forintba került, idén alig haladta meg a 90 forintot. A második negyedévben már nem ennyire jó a helyzet, de az eddig eltelt időszakban a forintban számolt ár még mindig csak kétharmada a tavalyinak. Persze a Prímagáz beszerzési áraira valószínűleg nincs azonnali hatással a világpiaci árjegyzés, de a beszállítókkal kötendő szerződéseknél azért számít az árak alakulása. A kiskereskedelmi árakra sem lehet panasza a cégnek, hiszen míg a tavalyi év folyamán a palackos gáz ára januártól decemberig csökkent egy keveset, az idén egyelőre nem változott. Ráadásul a NAPI Gazdaság által megkérdezett szakértők szerint az idén megállni látszik a PB-gáz-piac évek óta tartó intenzív zsugorodása. A működés hatékonyságában egyébként idén még igencsak lehetnek tartalékai a Prímagáznak. A hasonló profilú Shell Gas Hungary Rt. nemrég tette közzé tavalyi mérlegét és eredménykimutatását, amelyből kiderül, hogy a versenytársnak mindössze 8,4 milliárd forintos árbevétel mellett sikerült közel egymilliárd forintos eredményt elérnie. A Prímagáz tavalyi nyeresége 1,66 milliárd forint lett, ebből azonban jó 620 millió forintnyit a budaörsi telephely eladásából származó extraprofitnak köszönhetett, a Shellnél viszont nem szerepelt ilyen tétel. Ez annyit tesz, hogy a Prímagáz tavaly két és félszer nagyobb árbevétel mellett gyakorlatilag a Shell Gaszal megegyező profit termelésére volt képes. A Prímagáz menedzsmentje a rendes éves közgyűlésen minimális célként a tavalyi rendkívüli tételek nélküli eredmény elérését tűzte ki célul 2002-re. Ez (ha az időjárás is úgy akarja, hiszen az első negyedévben a szokatlanul meleg februári hónap igencsak visszafogta a társaság árbevételét) vélhetően nagyobb gond nélkül teljesíthető lesz, s egy érzékelhető nyereség általában osztalék formájában is jelentkezik a társaságnál. A Prímagáz részvényeinek árfolyamát - amióta tavaly tavasszal kikerültek a BUX indexből - jórészt az osztalékkal kapcsolatos várakozások mozgatják. A tavalyi év után járó részvényenkénti 200 forintos kifizetés 1550 forintig hajtotta fel a papír árát, azonban a szelvényvágás napján már az osztalék nagyságánál nagyobbat esett az árfolyam. Pénteken az általános rossz hangulat közepette a hosszú idő óta nem tapasztalt 1100 forint alatti tartományban járt a részvény.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!