Nem maradt hatástalan az amerikai magas hozamú bóvlikötvények piacán Janet Yellen, a Fed elnökének kijelentése. Szerinte ugyanis a magas hozamú, kockázatosabb kötvények piacán az árazások már elég feszítettnek tűnnek a hosszas áremelkedést követően. Eközben a jegybankelnök múlt heti, kongresszusi meghallgatásának arra is utalásokat tett, hogy ha az amerikai munkaerő piac a vártnál nagyobb mértékű javulást mutat, akkor az eddig becsültnél hamarabb is megindulhat az amerikai alapkamat emelése.

A héten erre válaszul masszív eladási hullám indult meg az amerikai bóvlikötvény piacon. A Financial Times írása szerint a múlt héten összesen 2,7 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a magasabb hozamú kötvényekbe fektető alapokból a múlt héten az EPFR Global adatai szerint, ez a legnagyobb mértékű tőkekivonás volt ebből az alapkategóriából 2013 augusztusa óta. A tőkekivonás azután következett be, hogy a bóvlikötvények piacán hatalmas áremelkedés zajlott le az elmúlt egy évben, azok átlagos hozama rekordszintre, 4,8 százalékosra csökkent.

A bóvlikötvények piacán bekövetkezett fordulatot kiemelt figyelemmel kísérik a befektetők, azok ugyanis sokszor korai indikátorként jelezhetik a kockázatos eszközökkel kapcsolatos befektetői hangulat változását - írja a pénzügyi lap.

A kockázatosabb kötvényeket már elég régóta túlárazottnak tartják a piaci szereplők, a lufigyanús helyzet kialakulása azonban sokak szerint borítékolható volt a Fed által hosszabb ideje alkalmazott zéró kamat - kvantitatív lazítás politika miatt. Martin Fridson, az LLC Advisori Group befektetési igazgatója szerint az amerikai bóvlikötvények már kilenc hónapja zsinórban extrém módon túlértékeltnek tekinthetők. Ezzel szerinte már hosszabb ideje áll fenn a túlértékeltség a piacon, mint az előző krachot megelőzően, akkor 2006 októberétől 2007 májusáig volt ilyen típusú lufi ezen a piacon.

Amíg kitart a jó hangulat, addig nincs baj. A magas árak láttán azonban egyre több nagy kibocsátó csábul a piacra, lassan kielégítik az extra keresletet, s ha az árak esni kezdenének, akkor már nem marad megfelelő vásárlóerő, ami mérsékelhetné az esés ütemét - mondták a lapnak nyilatkozó szakértők. Az alacsony likviditás kifejezetten veszélyes ezen a piacon - nyilatkozta Michael Collins a Priudential Fixed Income szakértője.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!