Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem örült a piac annak a hírnek, hogy a jelek szerint tovább kell várni az Obamacare eltörléséről és az amerikai egészségbiztosítási rendszer reformjáról szóló törvények elfogadására. A befektetők ugyanis Trump elnök eddig kudarcait az egészségügyi rendszer átalakításával kapcsolatban hajlamosak úgy értelmezni, hogy a többi választási ígéret megvalósítása is komoly késedelmeket fog szenvedni. Ezek közül a legfontosabb pedig az amerikai gazdaság és az amerikai tőzsdei cégek szempontjából talán a beígért drasztikus mértékű adócsökkentés, illetve a gazdaság élénkítését jelentő komoly állami infrastrukturális beruházások lennének.

A hírre a dollár árfolyama komoly gyengülésnek indult, az euróval szemben kedd délre már egy százalékkal állt lejjebb, mint hétfőn. A most elért 1,155 feletti euró/dollár árfolyam egyben azt is jelenti, hogy az amerikai fizetőeszköz január elseje óta már 11 százalékot veszített értékéből az euróval szemben. Mindezt úgy, hogy tavaly év végén idén év elején nem egy komolyabb befektetési bank is az évek óta tartó dollár erősödési trend folytatódására tippelt, s jóval paritás, azaz 1 alatti euró/dollár keresztárfolyamot vizionáltak 12 hónapos távlatban.

Ha kicsit hátrébb lépve vetünk egy pillantást ez euró/dollár árfolyamgrafikonjára, azonnal látható, miért van a technikai elemzés szemszögéből jelentősége a most elért árfolyamszintnek. 1,15324, 1,1714, 1,1615; három olyan érték, ahonnan 2015 eleje óta egy-egy meginduló euróerősödés visszafordult. Az, hogy a keresztárfolyam számára ezek a szintek eddig gátat jelentettek azt jelenti, hogy itt egy komoly ellenállási zóna alakult ki az árfolyam számára.

Ráadásul a 2015 eleji csúcs jelentősége kiemelt. Ez volt az utolsó olyan lokális csúcs a keresztárfolyamban, ahonnan az euró gyengülése 2015 elején újabb lendületet vett és mélyebb mélypontra süllyedt. Ennek elméleti jelentősége van. A technikai elemzés szerint ugyanis egy-egy trend meglétét mindaddig feltételezni kell, amíg az a trend meg nem fordul. Egy csökkenő trendet pedig csökkenő mélypontok és csúcsok sorozata jellemez, s akkor lehet ennek megfordulásáról beszélni, ha a korábbinál magasabb csúcsot látunk, s ha egy olyan csúcs tör át, ahonnan az árfolyam korábban mélyebb mélypontra süllyedt, akkor az erős jelzés a trend megfordulására.

Ebből az következik, ha ezt a kialakult ellenállási zónát meggyőzően áttörné felfelé az euró/dollár keresztárfolyam, akkor további euró erősödést és dollár gyengülést feltételező hosszabb távú trend nyerne megerősítést.

euró/dollár hetes
Kép: Forrás:Saxobank

Ráadásul a mélypontokkal az elmúlt két évben az árfolyam 1,15-1,17 és 1,04 körüli szintekkel egy sávozó mozgást mutatott be. Egy ilyen sávozó mozgás pedig éppúgy lehet trendfordító, mint konszolidációs forma a grafikonon. A technikai elemzés szabályai szerint, ha sikerül az árfolyamnak elhagynia valamilyen irányban a kiépített sávot, akkor a sáv szélességével megegyező nagyságú további mozgást lehet elvárni. Ebből az következik, hogy ha sikerülne az eurónak tovább erősödnie a dollárral szemben, s a keresztárfolyam áttörné ezt az ellenállási zónát, akkor további, 10 cent körüli mozgást lehetne tőle várni, egészen az 1,25-ös szint közelébe.

Az igazi problémát az ilyen ellenállási és támaszzónák esetében leginkább az jelenti, hogy mekkora mozgás esetén mondhatjuk azt, hogy az a bizonyos szint már áttört. A részvények esetében a technikai elemzők a napos grafikonoknál általában 3 százalékos szűrőt alkalmaznak, de van, aki az adott termék volatilitását veszi alapul. Ez utóbbi logikája az, hogy ha nagyobb egy termék árfolyamában az adott időszakban az ingadozás, akkor az adott szint áttörését még nem feltétlenül jelenti egy-egy komolyabb "átszúrás", azaz amikor az árfolyam egy rövid időre, egy-két üzlet erejéig átlépi az adott szintet.

Mivel a kiépült sáv hosszú időt ölel fel, ezért érdemes a hetes árfolyammozgások volatilitását figyelni, mondjuk egy 14 hetes ATR mutatóval. Ennek értéke jelenleg 0,0165, tehát ha ennyivel sikerülne meghaladni a legmagasabb 1,1714-es értéket, akkor lehetne technikai értelemben sávból való kitörésről beszélni.

Röviden ez annyit tesz, hogy 1,1879 feletti árfolyamnál lehetne ez alapján kijelenteni, hogy beindult a tartós euróerősödő trend. Ez még elég messze van, de ha eljön, akkor már komolyan el kell gondolkodni azon, vajon érdemes-e még megtakarított devizánkat dollárban tárolni (már ha valakinek van ilyen).

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!