Tavaly 6,3 milliárd forint veszteséggel zárt az Elmű-ÉMÁSZ vállalatcsoport egyetemes szolgáltatási üzletága, a mínusz várhatóan idén tovább emelkedik - mondta Bernhard Lüschper a vállalatcsoport igazgatósági tagja az Energiainfo.hu sajtóklubján. A vállalatcsoport az elmúlt 17 évben 200 milliárd forint osztalékot fizetett ki tulajdonosainak (köztük az állami MVM Zrt.-nek, illetve a valamivel 80 százalék feletti tulajdonos német RWE-nek és EnBW-nek). A társaságcsoport ezzel párhuzamosan 450 milliárd forint értékben ruházott be Magyarországon a hálózatba - tette hozzá Lüschper. A tulajdonosok átlagosan 3,1 százalékos átlagos megtérülést értek el.

Tavaly a megelőző évhez képest az Elmű Nyrt. 21 százalékkal, az ÉMÁSZ Nyrt. pedig 12 százalékkal kevesebb áramot értékesített, ami az üzemi eredmény csökkenését is jelenti. Az Elmű 8,37, az ÉMÁSZ 4,31 milliárd forint adózott eredményt ért el, beruházásokra 32, alvállalkozói megbízásokra összesen 64 milliárd forintot kölött a vállalatcsoport 2012-ben, bérként pedig 22 milliárd forintot fizetett ki dolozóinkak. Lüschper szerint a tavalyi adóterhelés összeen 69 milliárd forintot tett ki. A társaságcsoport a tavalyival (és az elmúlt néhány évivel) megegyező, 10,3 plusz 4,3 milliárd forintot fizet ki részvényeseinek.

Az idei kilátásokról az igazgatósági tag elmondta, a hálózati üzemeltető cég által átvett árammennyiség tovább csökken majd, a hálózatiüzletág átlagos tőkeköltsége a tavalyi 7,79 százalékról 6,23 százalékra csökken, ez azonban nem jelent garantált megtérülést, mert további jelentős adó- és illetékterheket még le kell vonni, így ezen üzletág eredménye is jelentősen csökken majd Lüschper szerint. Összességében idén nulla közeli eredményre számít csoportszinten a vállalat, a hálózati cég beruházásai a korábbi évek 30 milliárd forint körüli átlagának felére csökkennek majd. A beruházások csak azon területeket értintik majd, amelyekre jogszabályi, illetve biztonsági előírások vonatkoznak, vagyis a hálózat minőségjavulását eredményező fejlesztésekre nem lesz képes a vállalat.

A főként lakossági fogyasztókat ellátó egyetemes szolgáltatás korábban is veszteséges volt, ezt azonban a hálózati tevékenység nyeresége kiegyenlítette, a Robin Hood-adó és a harmadával csökkenő árrés miatt azonban e leánycég sem lesz képes kompenzálni a negatív eredményt - tette hozzá Marie-Theres Thiell, az Elmű-ÉMÁSZ vállalatcsoport igazgatóság elnöke, aki szerint jelenlegi formájában az egyetemes szolgáltatási rendszer életképtelen, a vállalatcsoport ezért tárgyalásokat sürget a kormányzati és szabályozói oldal, illetve a piaci szereplők között.

Az elnök szerint egyelőre nincsenek forgatókönyvek arra az esetre, ha a kormány a lakossági áramárak további jelentős csökkentése mellett dönt, a működésben azonban már nincs tartalék, további 10 százalékos csökkentés kizárólag a szolgáltatóra terhelése már a fizetésképtelenség veszélyét jelenti. Ha a magyar állam úgy gondolja, hogy nem akarja itt tudni az RWE-t, mint befektetőt, akkor beszélhetünk a részesedések értékesítéséről - fogalmazott Thiell.

A kintlevőség még kezelhető lenne

Az Elmű-ÉMÁSZ csoport 40-45 milliárd forint értékű lejárt követeléssel rendelkezik, ez azonban - önmagában - nem jelent kezelhetetlen helyzetet - fogalmazott Marie-Theres Thiell. A hálózati veszteség 7-8 százalék körül alakul, ennek értéke folyamatosan javult az elmúlt években, bár továbbra is jelentős mennyiséget jelent a szabálytalan vételezés.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!