BUX
38228

Veszélyes lehet már Telekomot venni

A hét eleje óta terjed a magyar részvénypiacon az a pletyka, hogy a magyar telekomadó sértheti az uniós szabályozást. Ennek hatására a Magyar Telekom árfolyama szárnyalni kezdett, ugyanakkor a Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők egyöntetűen arra figyelmeztetnek, hogy a drágulás a jelenlegi szintekről már limitált lehet.

Deák Bálint, 2011. január 7. péntek, 08:30

A Napi Gazdaság pénteki számának cikkeKönnyen lehet, hogy a telekomadó bevezetésével kapcsolatban módosításra kényszerülhet a magyar kormány, ugyanis e területet részletesen szabályozza az unió, és emiatt akár bele is szólhat a Magyarországon bevezetett válságadó sorsába. E pletyka hatására a héten kilőtt a korábban kegyvesztettnek számító Magyar Telekom részvénye a magyar tőzsdén. A hét első napján közel öt százalékkal dráguló papír azóta is mindennap egy kicsit feljebb kapaszkodik, ugyanakkor ezen a szinten már érdemes óvatosnak lenni - ebben egyöntetű a Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők véleménye. Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője szerint várható volt, hogy az osztalék visszavágása miatt erősen büntetett részvény pattan majd egy nagyot felfelé. Ennek hátterében azonban nemcsak a mostani pletykák állnak, hanem az is, hogy még a jelenlegi szinten is vonzó osztalékhozammal forog a papír, és azt sem szabad elfelejteni, hogy várhatóan az idén is részvényenként 70-80 forint körüli készpénzt termel a társaság. (Igaz, ennek egy jelentős részét adóként kell majd befizetnie.) Kuti szerint a piaci pletykával kapcsolatban azt is érdemes szem előtt tartani, hogy ha el is meszelik a magyar különadót, az évekbe telhet. Az Index csütörtöki információi szerint amúgy nagyon védhető a magyar álláspont. Az internetes portál egy neve elhallgatását kérő brüsszeli informátorra hivatkozva írta, hogy a négy különadó közül egyedül a telekomszektor adóztatásáról van egy olyan uniós irányelv, amely kiköti, hogy kizárólag bizonyos adminisztratív és szabályozói költségek (főleg engedélyezések és szabályozói funkciók) fedezésére lehet adót kivetni speciálisan a távközlési cégekre. E tehernek azonban objektívnek, átláthatónak és arányosnak kell lennie, vagyis az ágazatra kirótt adókból befolyó bevételt lényegében csak az ágazat szabályozásának költségeire lehet felhasználni. A telekomszektor esetében az is erősítheti a mostani pletykákat, hogy az Európai Bizottság már eljárást indított Franciaország és Spanyolország ellen, mert ott az uniós irányelvet valószínűleg sértő telekomadó-szabályozást vezettek be. A Bizottság egyébként már tett fel kérdéseket a magyar kormánynak az adóról, ez azonban még csak tájékozódás a részükről. A válaszokat most értékelik és ezt követően döntik el, hogy sérti-e az EU-direktívát a magyar szabály.Az elemzők szerint így is óvatosan kell kezelni ezeket a híreket. Deáki Péter, a Buda-Cash elemzője nem is akarta kommentálni a pletykát, azt azonban elmondta, hogy tartós emelkedésre csak csökkenő állampapír-piaci hozamkörnyezetben van esélye az osztalékpapírnak számító Magyar Telekomnak. Az osztalék kifizetése előtti egy-két hónapban pedig már egyértelműen az osztalékkal kapcsolatos várakozások mozgatják majd az árfolyamot - tette hozzá a szakértő, aki szerint azonban ezeket nagyon nehéz megjósolni. Nagy kérdés, hogy lesznek-e még olyanok, akik rácsodálkoznak, hogy van itt egy tíz százalék körüli hozammal forgó részvény. Azt ugyanis biztosra lehet venni, hogy az idei, sőt valószínűleg a jövő évi osztalék is 50 forint körül lesz részvényenként - mondta Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője. Ebben az esetben pedig azt is figyelembe kell venni, hogy a Magyar Telekom a régiós, főleg a lengyel és a cseh szektortárshoz képest nem is forog attraktív hozammal. Herczenik szerint a mostani pletyka sokáig nem tarthatja meg az árfolyamot, így ilyen szinten veszélyes már a részvényből vásárolni.