Veszteséges zárás Európában

Mínuszban zajlott és veszteséggel ért véget a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
MTI-Eco, 2016. november 28. hétfő, 18:38

A nem hivatalos adatok szerint az európai kereskedési idő végén a legjelentősebb vállalatok pán-európai gyűjtőindexe, az FTSE Eurofirst 300 0,94 százalékkal állt mínuszban, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 1,21 százalékkal. A londoni FTSE-100 index 0,67 százalékkal, a frankfurti DAX index 1,11 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,89 százalékkal gyengült a hétfői kereskedésben a nem hivatalos adatok szerint.

Pénteken nyereséggel zártak az európai tőzsdék és a hetet is pozitív eredménnyel fejezték be. A londoni index heti eredménye egy százalék, a frankfurti indexé 0,3 százalék, a párizsi indexé pedig egy százalék emelkedés volt. Madrid és Milánó is nyert a héten, egy, illetve másfél százalékot.

Hétfőn az európai kereskedés középpontjában az olaszországi politikai bizonytalanság, valamint az olajár ismételt emelkedése volt. A politikai bizonytalanság elsősorban a banki papírokat terhelte meg, ágazati indexük több, mint egy százalékkal esett.

Az olajár hétfőn kezdetben csökkent, majd az OPEC termeléscsökkentő megállapodásának reményében ismét emelkedni kezdett. Irak olajminisztere ugyanis kijelentette, hogy országa tartani fogja magát a szervezet tagországainak termeléscsökkentő megállapodásához.

Az európai tőzsdék zárásakor a Brent nyersolaj 2,03 százalékkal állt magasabban hordónként 49,22 dolláron, a WTI 2,17 százalékkal magasabban 47,06 dolláron.

Az arany határidős jegyzése unciánként 0,98 százalékkal unciánként 1190,00 dollárra emelkedett. Az eurót 0,07 százalékkal jegyezték erősebben 1,0594 dolláron.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK