Veszteséggel zárt az európai tőzsdék többsége

Pozitív kezdésből veszteségbe fordult az európai kereskedésben az árfolyamindexek többsége a főbb értékpapírpiacokon kedden - írja az MTI.
Szász Péter, 2017. november 7. kedd, 17:46

A pán-európai FTSE Eurofirst 300 index 0,41 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,58 százalékkal gyengült.

Az európai kereskedési idő végén a nem hivatalos adatok szerint a frankfurti DAX index 0,55 százalék veszteséget mutatott, a londoni FTSE-100 index 0,54 százalékkal csökkent, a párizsi CAC-40 index pedig 0,39 százalékkal. Madridban 0,78 százalékkal csökkent az IBEX-35 index, a milánói FTSE MIB index pedig 0,02 százalékkal emelkedett.

Az ágazati mutatók többsége veszített értékéből kedden, a kiskereskedelemé például közel egy százalékkal. Az online ruházaticikk-kereskedő Zalando részvénye bizonyult a nap egyik legnagyobb vesztesének az eredmény-beszámolóját követően öt százalék eséssel. Az egyebek között a Samsung számára is integrált áramköröket szállító brit-német Dialog Electronics pedig hét százalékos árfolyamcsökkenést szenvedett el. A cég négy százalékos eredmény-növekedésről számolt be a harmadik negyedévre, a negyedikre azonban profitfigyelmeztetést adott ki.

Az olaj- és gázipari részvények erősödtek. Az olaj ára csökkent ugyan valamelyest, de tartotta magát a hétfőn elért két és fél éves csúcs közelében. A Brent a kereskedés vége felé 0,67 százalékkal állt alacsonyabban, 63,84 dolláron, a WTI pedig 0,33 százalékkal alacsonyabban, 57,16 dolláron hordónként.

Az arany ára csökkent, a határidős piacon a legközelebbi kontraktus jegyzése 0,55 százalékkal ment lejjebb, 1274,52 dollárra unciánként. Az eurót 0,34 százalékkal jegyezték gyengébben, 1,1570 dolláron.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK