Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Elképesztő méreteket töltött az optimizmus az amerikai befektetők körében, s ez rendszerint nem szokott jól elsülni. A profi tőkepiaci hírlevélírók által javasolt pozicionáltságot vizsgáló felmérés szerint immár mindössze a tanácsadók 14,5 százaléka javasol részvényeladást, miközben 54 százalék fölé emelkedett a vásárlásra biztatók aránya. Ezzel a felmérés bull/bear hányadosa olyan magas szintre emelkedett, amire rendkívül ritkán akadta példa a felmérés történetében. Az elmúlt 26 évben a Napi.hu mindössze négy alkalmat talált, amikor a felmérés ekkora mértékű optimizmust mutatott.

Ebből kettő 1987-ben volt. Az elsőt, 1987 elején egy nagyjából 10 százalékot elérő korrekció követett az amerikai részvénypiacon. Az S&P 500-as index akkor a korrekciót követően nyár végéig talpra állt, s ekkor ismét kialakult a mostanihoz hasonló mértékű optimizmus, ennek az 1987 októberi fekete hétfő vetett véget, amikor a Dow Jones Industrial egy nap leforgása alatt 22 százalékkal zuhant.

Ennél sokkal kedvezőbb kimenetele lett a 2003 év elején kialakult optimizmusnak, akkor ugyanis a mostanihoz hasonlóan szélsőségesen jó hangulat a 2000-es dotkomlufi-kipukkadással kezdődő medvepiac végét jelentette, s egy négyéves emelkedés következett utána.

S&P 500 és hangulat
Kép: Napi.hu

A következő alkalom, amikor 3,5 fölé került a mutató 2011 áprilisa volt. Akkor az S&P 500-as index már nemigen tudott tovább menetelni, a következő egy-két hónapot tetőépítéssel töltötte a piac, majd július végétől, amikor az Standard & Poor's leminősítette az amerikai államadósságot zuhanás következett. Ebből egy néhány hónapos medvepiac alakult ki, október elejéig az S&P 500-as index értéke 20 százalékot meghaladó mértékben csökkent korábbi lokális csúcsához képest.

Ugyanakkor a szélsőségesen optimista hangulat kialakulását követően nem azonnal szokott összeomlás, vagy lejtmenet következni. Mark Hulbert, a szintén tőkepiaci tanácsadók hangulatát vizsgáló Hulbert Financial Digest szakértője szerint a hangulati szélsőség kialakulását követően átlagosan még 38 nap telik el, amíg a piac is eléri csúcspontját. Így könnyen meglehet, hogy a korrekció januárra tolódik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!