Az eurót 1,1168 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, stagnált a közös európai fizetőeszköz árfolyama.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökken.

Az észak-tengeri Brent augusztusi szállításra hordónként (159 liter) 44,63 dollárba került, 19 centes, 0,42 százalékos mínuszban forgott az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára augusztusi szállításra hordónként 19 centtel, 0,45 százalékkal, 42,34 dollárra esett.

Az európai uniós tagállamok csúcsvezetőit tömörítő testület, az Európai Tanács csütörtökön kezdi el kétnapos ülését, amelyen két fő célra, az unió erősítésére és a lakosság védelmére összpontosítanak. A tanácskozáson a terrorizmussal, a biztonsággal, a globalizációval és a klímaváltozással összefüggő kérdéseket vitatják meg.

Szerdán mérsékelt veszteségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 0,33 százalékkal, 7447,79 pontra, a frankfurti DAX 0,32 százalékkal, 12 774,79 pontra, a párizsi CAC-40 pedig 0,37 százalékkal, 5274,26 pontra esett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,18 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,29 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,19 százalékkal csökkent.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!