A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,14 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,02 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,06 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

A befektetőket aggasztja, hogy erős késedelmet szenvedhet a Donald Trump elnök által megígért gazdaságösztönző intézkedések bevezetése. A képviselőház csütörtökön szavaz az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvényt felváltó új jogszabályról, amelynek elfogadása egyáltalán nem biztos, mivel több minden republikánus párti honatya nem támogatja azt. Ha a törvény nem megy át a képviselőházon, az súlyos vereséget jelent az elnöknek, megkérdőjeleződik az is, hogy át tudja-e vinni a kongresszuson gazdaságélénkítő programját.

A nyugat-európai értéktőzsdéken is veszteségben állnak az irányadó mutatók: a frankfurti DAX-30 index 0,55 százalékos, a londoni FTSE-100 index 0,86 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,42 százalékos mínuszt mutatott délután fél háromkor.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0803 dollárt adtak, 0,05 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest viszont 0,60 százalékkal gyengült a dollár, 111,05 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökken.

Közép-európai idő szerint szerda délután fél három után pár perccel a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta májusi szállításra hordónként (159 liter) 47,64 dollárba került, 60 centtel, 1,24 százalékkal esett az ára.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára májusi szállításra hordónként 66 centtel, 1,30 százalékkal 50,30 dollárra süllyedt az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében, de napi mélypontján 50,06 dolláron forgott.

Kedden erős veszteségben zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 1,14 százalékkal, 20 668,01 pontra, a Standard & Poor's 500-as mutató 1,24 százalékkal, 2344,02 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,83 százalékkal, 5793,83 pontra zuhant - írja az MTI.tőz

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!