BUX
39415

Vörössel indított New York

Mérsékelten süllyedtek az indexek a nyitásban pénteken a New York-i tőzsdéken.

Szepesi Anita, 2017. november 10. péntek, 16:14

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,12 százalékkal, az S&P 500 0,22 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,20 százalékkal állt csütörtöki záróértéke alatt a nyitást követő percekben - írta az MTI.

A befektetők rosszul fogadták, hogy akár 2019-ig elhúzódhat az adócsökkentési törvény elfogadása, mert a szenátusi republikánusok olyan tervezetet terjesztettek elő, amely lényegesen különbözik képviselőházi párttársaik elképzeléseitől.

A jelentési szezon eddig nem okozott csalódást, a Thomson Reuters prognózisa szerint az S&P 500 index kosarában szereplő vállalatok összesített nyeresége a harmadik negyedévben 8 százalékkal emelkedik az október elején várt 5,9 százalékkal szemben.

Csütörtökön gyengüléssel zárt New York. A DJIA 0,43 százalékkal, az S&P 500 0,38 százalékkal, a Nasdaq Composite pedig 0,58 százalékkal süllyedt.

Az olajpiacon tovább erősödtek a jegyzések. A várakozások szerint az OPEC, Oroszország és néhány más nagy exportőr november végéig meg fogja hosszabbítani a jövő márciusban lejáró termeléscsökkentési megállapodást, amelynek keretében januártól napi 1,8 millió hordóval fogták vissza a kínálatot.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordójának (159 liter) ára 9 centtel 57,16 dollárra, a globális referenciaminőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése pedig 6 centtel 63,99 dollárra emelkedett.

A dollár kissé gyengült, az euró kora délután 1,1652 dollár körül forgott a reggeli 1,1646 dollárral szemben.

Az arany ára megszilárdult, miután az amerikai adóreform körüli bizonytalanság gyengítette a részvényárfolyamokat és a dollárt. A fém unciáját (31,104 gramm) péntek kora délután 1285,22 dolláron jegyezték az azonnali piacon. Az arany a héten 1,2 százalékkal drágult.

Címlapkép forrása: Shutterstock.com