Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Erősödéssel kezdtek kedden a vezető New York-i részvényindexek, a mutatók rövid időn belül egy százalékhoz közelítő plusznál tartottak. A Dow Jones ipari átlag mind a 30 komponense északnak vette az irányt, közöttük a prímet a bőven 4 százalék feletti drágulást felmutató McDonald’s vitte, az erős augusztusi forgalomnak köszönhetően. A PepsiCo részvényeinek kurzusát a Goldman Sachs vételi ajánlása hajtotta fel, az ImClone Systems pedig azt követően produkált 18 százalékos drágulást, hogy a Bristol-Myers Squibb gyógyszergyártóval közösen fejlesztett terméke, az Erbitux a klinikai kísérletek során hatékonynak bizonyult a tüdőrák egyik formájának kezelésében. A Federal Reserve elnökének berlini beszéde nem sok vizet zavart, Ben Bernanke ugyanis sem az amerikai gazdaság kilátásairól, sem a kamatpolitikáról, sem pedig a hitelpiaci válságról nem beszélt. A makrogazdasággal kapcsolatban az ugyanakkor némi optimizmusra adott okot, hogy az USA külkereskedelmi hiánya – az importnövekedést felülmúló exportbővülésnek köszönhetően – kismértékben csökkent júliusban. A lendület végig kitartott a tőzsdéken, a Dow Jones 1,38 százalékkal 13 308,39 pontra, a Nasdaq 1,50 százalékkal, 2597,47 pontra, az S&P-500 pedig 1,36 százalékkal, 1471,49 pontra ugrott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!