Zárásra visszavett Budapest (bővített)

A stagnálást jelentő 27 300 pont közeléből induló BUX értéke a nap folyamán - elsősorban a Molnak köszönhetően - fokozatosan emelkedett, nem sokkal a zárás előtt több mint egy százalékos pluszban is járt.
NAPI Online, 2007. szeptember 21. péntek, 17:51

Az amerikai piacok nyitását követően aztán megerősödött az eladói oldal, és a mutató 27 396 pontra csúszott vissza, ami azért még mindig 0,3 százalékos javulást jelentett.

A blue chipek közül a figyelem középpontjába ismét az olajpapír került, piaci pletykák szerint az OMV ismét felvásárlási szándékkal közelít a Mol felé, amit a magyar cég több fórumon is határozottan cáfol. Az árfolyam - vélhetően az ismét felröppent pletykának köszönhetően - stabilan emelkedett, napi csúcsán 27 435 forinton is járt, ami több mint három százalékos erősödést jelentett. Innen fordult az irány, és az utolsó másfél órában ugyanilyen lendülettel esett a jegyzés, végül 18,5 milliárd forintos forgalom mellett 1,5 százalékos pluszban, 26 800 forinton állapodott meg.

A másik három blue chip veszített értékéből, a legtöbbet a Magyar Telekom, árfolyama 1,1 százalékkal 982 forintra süllyedt. A Richter és az OTP megúszta fél százaléknál kisebb eséssel, előbbi 0,1 százalékkal 37 100 forintra, utóbbi 0,4 százalékkal 9170 forintra gyengült.

Régen látott érdeklődés mutatkozott a közepes kapitalizációjú papírok iránt, a Rába, az Econet, a Fotex, és a Synergon is egymilliárd forint fölötti forgalmat generált - többet, mint a Magyar Telekom. Az árfolyamok mind a négy papír esetében jelentősen emelkedtek, a kvartett nyertese az Econet volt közel nyolc százalékos felértékelődéssel. Eredményes napot tudhattak magul mögött a Pannon-Flax tulajdonosai is, részvényük 7,6 százalékkal 1100 forintra erősödött, miközben a Danubius 2,6 a Genesis pedig 1,9 százalékkal gyengült.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK