Marc Faber, neves tőzsdei befektető szerint ha az Egyesült Államok valóban kereskedelmi háborút robbantan ki Kínával szemben, akkor abban amerikai járhatna rosszabbul. Szerinte valószínű, hogy a közeljövőben várhatóan bizonyos kereskedelmi korlátozások Kínával szemben, de ez inkább Amerika számára lesz negatív.

Donald Trump az elnökválasztási kampány során többször is hangoztatta nézetét, amely szerint Kína mesterségesen gyengíti devizáját, hogy így biztosítson a kínai áruknak előnyt az amerikai termékekkel szemben, s azzal fenyegetőzött, megválasztása esetén 45 százalékos büntetővámmal sújtaná a Kínából származó importot. A kínai deviza árfolyama egyébként gyengült az elmúlt hetekben a dollárral szemben, azonban a kínai hatóságok többször is beavatkoztak, de ezt a jüan árfolyamának megtámasztása, s nem pedig gyengítése érdekében tették. Faber szerint figyelembe kell venni, hogy a kínai gazdaság nem csak az Egyesült Államoktól függ kizárólag. Bár Kína legnagyobb kereskedelmi partnere valóban az USA, azonban az összes feltörekvő piaci ország súlya együttesen nagyobb a kínai külkereskedelemben, mint az Egyesült Államoké.

Tavaly Kína összesen 482 milliárd dollár értékben exportált az Egyesült Államokba, míg az amerikai export Kína felé 116 milliárd dollárt tett ki.

Faber ennek ellenére nem volt túlságosan bizakodó a kínai gazdaság kilátásaival kapcsolatban. Szerinte Kínában hitelbuborék van jelenleg, akárcsak a világ többi részében, azonban az ázsiai országban nagyobb, mint máshol. Ennek le kell eresztenie - tette hozzá.

A rendszerint pesszimista jóslatairól ismert szakértő szerint nem nagyon lehet megbízni abban a rallyban, ami Trump megválasztása óta kialakult az amerikai részvénypiacon. Emlékeztetett, Ronald Reagan és Herbert Hoover elnöksége is hatalmas részvénypiaci rallyval indult, amelyet krach követett. Ha valaki részvényeket akar birtokolni, akkor nem biztos, hogy az amerikai papírok jelentik a legjobb választást, az amerikai részvények még sosem voltak ilyen drágák összehasonlítva az európaiakkal, a japánokkal, vagy a feltörekvő országok részvényeivel - mondta.

Jövő márciusban a bikapiac már nyolc éves lesz az amerikai tőzsdéken, ez akármilyen mértékkel nézve is elég hosszúnak számít. Júniusban az amerikai gazdasági fellendülés is nyolc éves lesz, ami szintén nagyon hosszúnak számít - hívta fel Faber a figyelmet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!