Nagyot javuló eredménnyel zárta a 2016-os évet az Appeninn Nyrt., így az Igazgatótanács (it) a 2009-ben alapított társaság működése során először tesz javaslatot osztalék fizetésére a részvényeseknek.

A BÉT prémium kategóriájában jegyzett ingatlanbefektetési vállalat (IFRS szerinti) adózott eredménye több mint a duplájára, 2,64 millió euróra emelkedett, amit enyhén növekvő (1 százalék), 4,63 millió eurós árbevétel mellett ért el.

A cégvezetés az egy évvel ezelőtt megfogalmazott osztalékfizetési szándékának megfelelően, részvényenként 7 forintos osztalék fizetésére tesz javaslatot a tulajdonosoknak. Ez az Appeninn részvények csütörtöki záróára alapján 3,2 százalékos osztalékhozamnak felel meg.

Hosszú távon fenntartható és kiszámítható osztalékfizetést terveznek. Emellett a menedzsment célja, hogy az ingatlanportfolió tavalyi évben elkezdett bővítését idén is folytassa - mondta Székely Gábor, a vállalat operatív igazgatója és az it tagja.

Appeninn-adatok (IFRS, euróban)
Megnevezés20152016Változás (%)
Ingatlan bérbeadásból származó bevétel4 5824 630+1
Adózott eredmény1 2012 640+120
Egy részvényre jutó eredmény (eurócent)3,428,33+144
Forrás: cégközlés

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!