Jelenleg egyeztetések folynak a nemzetgazdasági, a közigazgatási és igazságügyi tárca, az adóhatóság és a FOE szakemberei között egy központi értékesítési rendszer (KÉR) létrehozásáról, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elektronikus árverési felületéhez (EÁF) hasonlóan működne - mondta a Napi Gazdaság Online-nak Somogyi Ferenc, a Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesülete (FOE) elnöke.

Ezen a felületen zajlanának a felszámolási eljárás alatt lévő cégek vagyonának értékesítése. A FOE szándéka szerint működtetné is a rendszert, állami felügyelettel. A KÉR tesztüzeme 2012. második félévében indulna, élesben 2013-tól.

A kormány ugyanakkor egy 2010. december 31-i rendeletével 2011. január 1-jéről július 1-jére halasztotta azt a határidőt, amíg pályázatot kell kiírnia a felszámolók új névjegyzékbe vételére. Ezzel a felszámolócégek pályázatainak legkorábbi beadási határideje is fél évet, 2012. április 1-jére csúszik. A névjegyzékbe vehetők keretszámának legalább ötödével nagyobbnak kell lennie a korábbinál.

A jegyzékbe kerülésre 1991 óta nem írtak ki pályázatot, azóta több mint háromszáz felszámoló társaság jött létre, az elmúlt években 114-125 cég szerepelt a lajstromban - mondta Somogyi.

A névjegyzékről szóló kormányrendelet szerint hétévente kell majd a pénzügyminiszternek, most a nemzetgazdasági miniszternek pályázatot hirdetnie. A felszámoló cégeknak foglalkoztatni kell legalább két-két közgazdászt és jogászt, valamint a könyvvizsgálói kamaránál bejegyzett könyvvizsgálót, továbbá a felszámolóknak rendelkezniük kell felszámolási és vagyonfelügyeleti szakirányú másoddiplomával is, vagy legalább tíz éves felszámolási gyakorlattal. A felszámoló cégeknek legalább hetven millió forint vagyoni biztosítékot is igazolni kell. A listán jelenleg szereplő cégek működő vállalkozások, így ezeket a FOE elnöke szerint nem kellene pályáztatni, csak az újakat.

A névjegyzékbe kerülésre pályázó felszámolóknak (a magyarországi, EGT vagy OECD országokban bejegyzett székhellyel rendelkező társaságoknak) már rendelkeznie kell vagy csatlakoznia kell egy olyan internetes árverési rendszerhez, amely a felszámolási vagyonelemek, ingóságok és ingatlanok árverési hirdetményeinek közzétételére és az árajánlatok elektronikus megtételére lett kifejlesztve.