Az Orloff gyémánt kalandos története akkor kezdődött, amikor a XVIII. században egy francia dezertőr ellopta a kivételes tisztaságú csiszolt drágakövet egy Visnu szobor szemgödréből a srirangami templomból. A tolvaj a hinduk istenétől való félelmében a másik szemhez már nem mert hozzányúlni, és amint tehette, szerzeményét is eladta egy hajóskapitánynak 2000 fontért. A kő legközelebb Amszterdamban bukkant fel, ahol Nagy Katalin cárnő egyik szeretője, Grigorij Orloff gróf vásárolta meg, 90 ezer fontért, és az uralkodónőnek ajándékozta. A legenda szerint az oroszok 1812-ben − attól félve, hogy Napóleon megszerzi − a drágakövet egy pap sírjába rejtették. A rejtekhelyet Napóleon megtalálta ugyan, ám ekkor megjelent a pap szelleme és átkot szórt az egész hadseregre, így Napóleon kénytelen volt az Orloff gyémánt nélkül elhagyni Oroszországot. A kincset, amely jelenleg a harmadik legnagyobb gyémánt a földön, ma is Moszkvában őrzik. A gyémántokhoz számtalan izgalmas történet kötődik, ami azt is jelzi, hogy ezek a kövek valóban különlegesek.

Szivárványtan

A gyémánt a legkeményebb természetes anyag, ráadásul az egyetlen drágakő, amely csupán egyetlen elemből, szénatomokból áll. Színe és árnyalata nagyban meghatározza az értékét: léteznek színtelen, víztiszta, sárga, barna, piros, rózsaszínű, kék, szürke és fekete gyémántok is. A teljesen színtelen és az átlátszó, de kékes fényű kövek a legértékesebbek. Előbbiek lelőhelye jellemzően India és Brazília, míg a legszínesebb gyémántokat Dél-Afrikában bányásszák. Itt található számos, ritkaságnak számító piros, rózsaszín és az ibolya árnyalataiban játszó kő is.

A véres gyémánt kifejezés viszont nem a drágakő színére, hanem megszerzésének és eladásának körülményeire utal. Elsősorban Afrikában gyakori, hogy az instabil politikai rendszerű országokban a felkelők gyémántbányákat és -lelőhelyeket foglalnak el, hogy többek között fegyverkezésüket a kitermelt kövek eladásával finanszírozzák. Az általuk áruba bocsátott drágaköveket nevezik véres gyémántnak. Az ENSZ, a gyémántipar képviselői és a kitermelő országok a Kimberley-egyezményben rögzítették, hogy felülvizsgálják a drágakövek származási helyét, és megakadályozzák, hogy az eladott gyémántokból fegyveres konfliktusokat pénzeljenek. Azóta a kereskedelem minden résztvevője köteles igazolni, hogy terméke legálisan üzemeltetett bányákból és jogilag tiszta üzletből származik. Ennek ellenére néhány éve a véres gyémántok kereskedelme még mindig a teljes piac két-három százalékát tette ki.

Az aranyhoz hasonlóan a gyémánt értékének egyik jelzőszáma a karát, ami a drágakő tömegét mutatja (1 karát 0,2 gramm). A néhány karátos kövek elég gyakoriak, így a legtöbb gyémánt nem éri el az egy grammot, a 20 karáton felüliek már ritkábbak, 100 karátot vagy ennél is nagyobb súlyt elérő kristályokat pedig alig találni. A kövek értékét befolyásolja a szín, a minőség, a nagyság és a tisztaság, azaz a 4C (angolul: cut, colour, carat, clarity), valamint a csiszolás.

Ragyogó piac

Egészen a XVIII. század közepéig India volt a világ egyetlen gyémántlelőhelye, később Brazíliában, a XIX. század második felében pedig Dél-Afrikában is megtalálták az első köveket, és megkezdődött a kitermelés. A kibányászott karátok alapján jelenleg Oroszország, Botswana, Ausztrália, a Kongói Demokratikus Köztársaság, a Dél-afrikai Köztársaság és Kanada a világ vezető gyémánttermelői. A kereskedelem központja Antwerpen: becslések szerint a teljes gyémánttermelés 80 százaléka, a csiszolt gyémántoknak pedig a fele évről évre itt cserél gazdát. A kövek döntő többségét viszont Indiában csiszolják, de jelentős megmunkálás zajlik Antwerpenben, Londonban, New Yorkban, Tel-Avivban és Amszterdamban is.

A gyémántipar azonban korántsem csupán a drágakövek értékesítését jelenti: ezt a különleges kristályt a gazdaság számos területén használják, többek között az autó- és szerszámiparban vagy az építészetben. Az ipari hasznosítás során nagy mennyiségű gyémántra van szükség, amit képtelenség volna természetes forrásokból fedezni, így az 1950-es évek óta mesterséges gyémántokat is gyártanak. A fejlesztések eredményeképpen a szakemberek ma már nagy nyomáson és magas hőmérsékleten, azaz HPHT (High Pressure/High Temperature) technológiával akár drágakő minőségű köveket is elő tudnak állítani.

A legendák földjén

Különleges tulajdonságai miatt a gyémántot több kultúra hiedelemvilágában is természetfeletti erőkkel, képességekkel ruházták fel. Sokáig abban hittek, hogy erősíti az immunrendszert, megvéd a rontástól, a pánikbetegségtől, gyógyítja az elmebetegséget, mások azt vallották, hogy képes semlegesíteni a mágnesességet, elűzi a pestist, a bal karon hordva pedig biztos győzelmet hoz a csatában, a kecskevér viszont megtöri a keménységét.

Platón úgy tartotta, hogy a többi drágakőhöz hasonlóan a gyémántok is a csillagokban keletkeztek, és onnan hullottak a földre. Dél-Amerikában és Afrikában valóban találtak olyan meteoritdarabkákat, amelyekben a nanogyémántok valószínűleg szupernóva-robbanások következtében jöttek létre, de a földi gyémántok döntő többségére természetesen nem ez a jellemző. A régi korok embere nyilvánvalóan nem tudhatta, de a gyémánt valóban rendelkezik különleges, mára már tudományosan is bizonyított tulajdonságokkal: sem a napfény, sem az ibolyántúli sugarak nem változtatják meg például a színét, és a röntgensugarak hatása is csekély.