A vállalkozások számlázását is bekötik az adóhivatalhoz

Több száz milliárdos bevételt hoztak eddig az utóbbi időszak feketegazdaság elleni intézkedései - ezt a nemzetgazdasági tárca adóügyi helyettes államtitkára mondta a Napi Gazdaságnak.
MTI, 2015. július 31. péntek, 07:45
Fotó: Reuters

Pankucsi Zoltán a napilap pénteki számában megjelent írás szerint jelezte: a kormányzat már dolgozik azon, hogy be lehessen kötni a cégek számlázórendszereit is az adóhivatalhoz. A helyettes államtitkár szerint a módszer lehetővé tenné a csalások legtöbbjének felszámolását. Szavaiból kiderült: az adózás rendjét meghatározó mostani jogszabályt január elsején egy másik váltja fel, az új törvény alapvető változásokat hoz majd. Az adóhivatal a jövőben éles különbséget tehet a kötelezettségeknek mindenkor időben és rendben eleget tevő adófizetők és a notórius mulasztók, a csalók között. Előbbi csoport kellő tájékoztatásra, előzékeny segítségre és megfelelő együttműködésre számíthat a hivatal részéről, az utóbbi kategóriákhoz tartozók viszont a mostaninál is szigorúbb fellépéssel kalkulálhatnak - közölte.

Felidézte azt is, hogy az adóhivatallal elektronikus kapcsolatban álló kasszák 2013 második felében jelentek meg a hazai vállalkozások pultjain, az átállás 2014 szeptemberére fejeződött be. Tavaly - az uniós eredményszemléletű adatok alapján - több mint háromszázmilliárd forinttal emelkedett a közkasszába forgalmi adó címén befolyt összeg, a növekmény legalább fele, 180-190 milliárd forint az online gépek használatának előírásából és ezzel a feketegazdaság visszaszorításából származhatott - mondta a Pankucsi Zoltán. A tisztulást idén tovább fokozhatja, hogy az év eleje óta üzemel a közúti áruszállítást ellenőrző rendszer, vagyis az ekáer.

A helyettes államtitkár az étel- és italautomaták piacáról szólva emlékeztetett: a készülékeket - a törvény előírása nyomán - az év elején be kellett jelenteni az adóhivatalhoz. Az adminisztráció következtében - szakmai becslés szerint - több ezer gép tűnt el a különféle intézmények, üzletek, munkahelyek folyosóiról, ennek oka nem egyszer az volt, hogy az adott berendezéseket addig feketén működtették, s az érintettek féltek a lebukástól. A következő lépés az lesz, hogy ezekbe a gépekbe is olyan egység kerül, amely összeköti az automatákat az adóhatóság adatbázisaival - közölte Pankucsi Zoltán.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tegnaputan, 2015.07.31 23:09

@bethel:
A kiadványban szerepel, hogy mért kell emelni a gáz árát 30%-al (lassan olvastam hogy én is megértsem), az egészségbiztosítási járulékot,szolidarítási adót és mért kell bevezetni a tandíjat a felsőoktatásban.
A választók lenézésének egyik csúcspontja, hogy azért kell emelni az ÁFÁ-t, mert ez igazságos a szegényekkel szemben.Ezek az intézkedések mind hozzájárultak az elszegényedéshez.
Az "igazságbeszédben" azért kicsivel hosszabb 2 percnél a megdöbbentő rész. Jobb lett volna ha túllépnek az orbánfóbiájukon és nem hazudoznak, hamisítanak hanem kormányoznak. Ma már vannak erre elég jó gyógyszerek.
A szociális rendszer azt jelentette, hogy jobban megéri segélyen élni mint dolgozni. A "megélhetési bűnözés" fogalmának bevezetésével már a ház melletti kertet sem volt érdemes megművelni, mert szabad a rablás.
A 27%-os világcsúcs ÁFA bevezetése óta már volt egy választás, és a választók a folytatás mellett döntöttek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pozitiv21, 2015.07.31 21:43

Önkiszolgáló atomosokat, miért nem kötik be az adóhivatalhoz, ez nem pénzmosás? Vállalkozok többsége, megfélemlíti a munkavállalókat ügyvédek segítségével! Minimálbéren dolgozóknak nem telik még autóra sem! Munkavállalókat miért nem védi meg a magyar állam?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bethel, 2015.07.31 20:38

@tegnaputan: Miért felejti el, hogy az MSZP-s ÁFA-emelés mellett ott volt egy szociális rendszer a szegényeknek.
Ezt a szociális rendszert szétverte a Fidesz és emellett a világ legmagasabb ÁFA-ját bevezette, sújtva ezzel a szegényeket.
Ne ragadjon ki egy részletet 2006.-ból!
Tudja, így hazudtak Öszödről is, kiragadtak 2 percet a 3.5 órás beszédből 2006.-ban!
Ja, és egyébként 2015. van és 5 éve 2/3-dal a Fidesz uralkodik az országon.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tegnaputan, 2015.07.31 12:44

@pastorius:
Nem én találtam ki, hanem az MSZP Szigetvári Viktor vezetésével.(MSZP: Kérdések és válaszok az Új egyensúly programról 2006)
Olyan gyöngyszemek vannak benne, mint pl. azért kell emelni a tömegközlekedés áfáját mert a gazdagok 3 szor annyit utaznak mint a szegények.

Beatrice: "A mercédesz gyorsan száll, a villamos csak botorkál"
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2015.07.31 11:20

@tegnaputan:

ehhez, amit itt összehoztál, nincs mit hozzátennem, akkora hülyeség
minimálisat sem érted (pl. azt, hogy a szegényebb, vagy középréteg az egész fizetését ÁFA-köteles termékekre költi (netto 100 ezer fizetésből 37 ezret)..míg gazdagék sem esznek 2 kenyeret attól, hogy jobban keresnek (legfeljebb minőségi, egészségesebb kaját, így egészségesebbek maradnak, míg a szegények sokkal korábban halnak), ráadásul rengeteg pénzük marad, mert nem zabálják fel az egész jövedelmüket, sőt a rezsicsökkentéssel nekik sokkal többet spóroltak...szóval marad befektetésre, akár másra, spájzolásra, ingatlan vételére, stb., amik nem ÁFA-kötelesek

mivel a kisebb fizetésű (nálunk bőven az átlag is)..minden pénzét ÁFA-köteles termékre költi (kénytelen)..ezért hívják az ÁFÁ-t a szegények adójának, mivel őket sokkal jobban érinti
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html