Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden ismertette a kormány jövő évi adócsomagját. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI-nek elmondta: örülnek, hogy nincsenek lényegi változások az adórendszerben, mert az így kiszámítható és stabil. Ez a rendszerváltás után sokáig nem volt elmondható, így most helyes az irány, hogy a lényegi elemekben nincs változás.

Azzal kapcsolatban, hogy a sertéshez hasonlóan 5 százalékra csökken a nagytestű állatok (szarvasmarha, juh, kecske) húsának áfája, az MKIK elnöke kifejtette: egyetért azzal, hogy az áfacsalást a kormány adócsökkentéssel próbálja visszaszorítani. A távközlési adó internetszolgáltatásokra való kiterjesztésével kapcsolatban Parragh úgy vélekedett: az, hogy az új technikákra adót vetnek ki, "természetes dolog" világszerte, az adó mértéke és módszertana a lényeg.

Az elnök a tervezett egykulcsos társasági adóról elmondta: az 500 millió forint feletti adóalappal rendelkező cégek 19 százalékos adókulcsának csökkentésében érdekeltek, és ez egybevág a kormány újraiparosítási politikájával is, a nagybefektető, ipari cégek idevonzását tovább segítheti ez a tervezett adócsökkentés.

Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: az a vélt félelem, hogy a harmadik választási győzelem után szigorítások jönnek, a költségvetéshez benyújtott adótörvényben nem olvasható ki a vállalkozások szempontjából. Hozzátette: bízik abban, hogy a kormány a költségvetési egyensúly biztosítását a növekedéssel, a foglalkoztatás bővítésével, a versenyképesség javulásával kívánja 2015-ben elérni.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országok Szövetségének (VOSZ) főtitkára az egykulcsos társasági adóval kapcsolatban kifejtette, hogy nyilvánvalóan az lenne a kedvező a vállalkozásoknak, ha a két kulcs közül nem a 19, hanem a 10 százalékhoz közeledne az adóteher. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy ez egy hosszabb távú ígéret, jövőre még nem realizálódik.

A főtitkár szerint a személyi jövedelemadó jelenlegi, 16 százalékos kulcsa sem magas európai összehasonlításban, a vállalkozások pedig inkább abban lennének érdekeltek, hogy a vállalkozók által fizetendő élőmunkaterhek csökkenjenek. A vállalkozói szférát az élénkítené, ha a munkavállalókat terhelő adókkal azonos arányban csökkennének a munkaadók élőmunkaterhei - vélekedett Dávid Ferenc. Hozzátette: nincs az szja-csökkentés ellen, de az új munkahelyek létrejöttét egy ilyen élőmunkateher-csökkenés segítené.
Dávid Ferenc szerint az általános forgalmi adót csökkenteni kellene, mert az általános áfakulcs túlságosan magas, ami rontja a versenyképességet, és áfacsalásra ösztönöz, vagyis nem segíti a gazdaság megtisztulását. Úgy fogalmazott: adócsökkentési szándék esetén inkább az áfát kellene mérsékelni, vagy a különadók tekintetében kellene engedékenyebbnek lennie a kormánynak. A VOSZ-főtitkár szerint a tervezett adótörvényekben nem látszanak a vállalkozásokat élénkítő lépések.

Az OKSZ támogatje az áfacsalások visszaszorítását

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) támogat minden olyan intézkedést, amely az áfacsalások visszaszorítását segítheti - mondta Vámos György, a szövetség főtitkára az MTI-nek kedden arra reagálva, hogy a kormány jövőre elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszert szándékozik bevezetni, amelynek célja az áruk valós útjának nyomonkövetése.

A főtitkár hangsúlyozta: kulcskérdés, hogy az ezzel esetleg együttjáró adminisztráció a kereskedelmi vállalkozások számára kezelhető legyen, vagyis ne jelentsen túl nagy terhet a túlnyomórészt kis- és közepes vállalkozásokból álló szektor számára, továbbá legyen elég idő a felkészülésre.

A szövetség száz százalékig egyetért azzal a törekvéssel, hogy olyan rendszer épüljön ki, amely biztosítja, hogy az áru útja és a nyilvántartás útja azonos legyen - mondta a főtitkár. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy "az áfacsalás a termőföldtől az asztalterítőig tart", vagyis a csalás jellemzően azelőtt történik meg, mielőtt az áru a boltok polcára kerül. Ebben az esetben az árut kísérő hivatalos dokumentumok eltérnek az áru mozgásától.

Örvendetes, hogy az élelmiszerek áfacsökkentése folytatódik

A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) üdvözli az általános forgalmi adó (áfa) csökkentésének kiterjesztését az állatok újabb körére - mondta Menczel Lászlóné, a VHT titkára kedden az MTI-nek, miután a gazdasági miniszter bejelentette, hogy jövőre 5 százalékra csökkentik a szarvasmarha, a juh és a kecske "köztes" áfáját.

A VHT tikára különösen örvendetesnek tartotta, hogy a kormány tovább halad a megkezdett úton, és nem mondott le az élelmiszerek áfa-csökkentésének folytatásáról.
Jelezte ugyanakor: a szakmaközi szervezet továbbra is azt szeretné, hogy a sertés-termékpálya teljes egészére kiterjessze a kabinet az általános forgalmi adó csökkentését. Így a fogyasztók ugyanis közvetlenül érzékelhetnék az áfa-mérséklés hatását.

Ez fontos volna a termelők számára is, mert a VHT prognózisa szerint az orosz embargó (főként közvetett) hatása miatt éles konkurenciaharccal kell számolniuk a közeljövőben a belföldi piacon is. Úgy vélik, hogy az áfa-csökkentés hatékony fellépést jelentene egyúttal a feketegazdaság ellen is - tette hozzá a VHT titkára.