Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A január végén ismertetett törvénytervezet szerint a különadó progresszív, háromkulcsos lenne, a legnagyobb terheket a hétvégi árusításra róna, és az idén mintegy 0,45 milliárd eurónak megfelelő költségvetési bevételt hozna. A 300 millió zlotynál, mintegy 67 millió eurónál alacsonyabb bevételű cégeket 0,7 százalékos különadó terhelné. Az ennél magasabb bevételeket 1,3 százalékos adókulcs szerint adóztatnák meg. A szombaton, vasárnap és a munkaszüneti napokon folytatott árusítást pedig 1,9 százalékos kulcs terhelné. Az adómentes bevételi küszöb havi nettó 1,5 millió zlotyt tenne ki.

Szalamacha a sajtóértekezleten elmondta: a lengyel fogyasztóvédelmi hivatalhoz néhány nappal ezelőtt beérkezett levélben az EB "egyértelműen megtámadta" a növekvő adókulcs koncepcióját, "azt állítva többek között, hogy ezek kirekesztőek és aránytalanok, és hogy sértik az uniós alapszerződés vonatkozó cikkét".

Ezzel nem értünk egyet - tiltakozott Szalamacha, kifejtve, hogy a jogszabály szerzői "úgy építették fel az adót, hogy eltérjen a magyarországitól". A lengyel pénzügyminiszter ezzel vélhetően a korábban a sávos adókulcsok alapján megállapított magyar élelmiszerlánc-felügyeleti díjra utalt, amelyet tavaly nyáron brüsszeli döntés nyomán az eredeti, egykulcsos mértékre kellett visszaállítani.

Szalamacha úgy értékelte: a bizottsági levelében kifejtett álláspont "csak az EB hiperaktivitásáról" tanúskodik, valamint arról, hogy a testület "a hatásköre kibővítésére törekszik, és abban is dönteni szeretne, amiben a tagállamok illetékesek".

A pénzügyminiszter szerint Lengyelország február végéig válaszol az EB levelére.

A kiskereskedelmi különadót a tervek szerint márciustól vezetnék be Lengyelországban. Mateusz Morawieck kormányfőhelyettes és fejlesztési miniszter azonban a szerdai sajtóértekezleten elmondta: "nem kell túlzottan sietni", mivel "az olyan nehéz ügyben, mint amilyen az adó optimális formájának megállapítása" kompromisszumra van szükség.

Az adó jelenleg tervezett formája miatt azok a nagy kereskedelmi láncokkal versenyezni próbáló lengyel kisvállalkozók is tiltakoztak, akik úgynevezett jogbérleti szerződés (franchise) alapján részesednek egy nagyobb bolthálózatban. Szalamacha ezzel kapcsolatban elmondta: az üzlethálózatok "hibás meghatározását" kerülendő, a konzultációk során figyelembe veszik ezt a Lengyelországban elterjedt vállalkozási formát.