A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) méltányosan jár el azokkal szemben, akik fizetési nehézséggel küzdő pénzintézetnél vezetik bankszámlájukat, és emiatt nem tudnak határidőben eleget tenni adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek - válaszolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI szerdai megkeresésére a Buda-Cash-ügy kapcsán.

Windisch László, a jegybank alelnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón jelentette be: a Magyar Nemzeti Bank több évtizedes visszaélés-sorozatot gyanít a Buda-Cash Brókerháznál, ezért azonnali hatállyal felfüggesztette működési engedélyét, és a brókerházzal összefüggésbe hozható Dél-Dunántúli Regionális Bank (DRB) bankcsoporthoz tartozó négy banknál is korlátozó intézkedéseket, így a betétkifizetés 1 millió forintos korlátozását rendelte el.

A jegybank alelnökének tájékoztatása szerint a Buda-Cash Brókerháznál mintegy 15-20 ezer, a DRB bankcsoportnál pedig mintegy 100-120 ezer ügyfél lehet érintett, akik kártalanításra számíthatnak. Hozzátette, hogy az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa szerint a kártalanításra kötelezett szervezetek, a banki betétekért helytálló Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) és a Befektető-védelmi Alap (Beva), amely az ügyfeleknek a tagoknál letétként kezelt pénzét és értékpapír-állományát biztosítja, eleget tudnak tenni ennek.