Januártól számos változás jön a cafeteriában, így például nemcsak az albérleti költségekre kérhetünk támogatást a munkahelyünktől, hanem a módosul a munkába járás költségtérítése is.

Bár a munkába járás és a heti hazautazás költségtérítésének részletszabályait előíró 39/2010 (II.26.) kormányrendelet nem változik, a személyi jövedelemadó törvény módosítása fontos változásokat hoz.

Az előírások szerint a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállaló munkába járását szolgáló bérlet vagy menetjegy árának 86 százalékát mind a napi munkába járásnál, mind a hazautazásnál - olvasható a munkajog.hu-n. Van felső korlát is, idén ez havi 35 200 forint. Hogy jövőre mennyi lesz, azt ma még nem tudni, hiszen a hazautazással kapcsolatos költségtérítés felső korlátjának a tárgyévre vonatkozó mértékét a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter minden év január 25-ig teszi közzé.

Van lehetőség utazási költségtérítésre is, ez az alábbi esetekben jár bérlet illetve jegy elszámolása helyett:

  • a munkavállaló lakóhelye vagy tartózkodási helye, valamint a munkavégzés helye között nincsen közösségi közlekedés;
  • a munkavállaló munkarendje miatt nem vagy csak hosszú várakozással tudja igénybe venni a közösségi közlekedést;
  • ha a munkavállaló mozgáskorlátozottsága, illetve a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló kormányrendelet szerinti súlyos fogyatékossága miatt nem képes közösségi közlekedési járművet igénybe venni, (akkor is, ha a munkavállaló munkába járását hozzátartozója biztosítja);
  • a munkavállalónak óvodai vagy bölcsődei ellátást igénybe vevő gyermeke van.

Fontos tudnivaló, hogy az utazási költségtérítés adómentes juttatásnak minősül. Jelenleg erre a célra 9 forint adható kilométerenként, ám januártól 15 forintot kaphatunk adómentesen.

Minden további részlet, tudnivaló a munkajog.hu oldalán érhető el.