A Munkavédelmi Törvény júliusi módosítása értelmében 2017. január 9-től már a 20 főnél több munkavállalót foglalkoztató cégeknek is kötelező lesz munkavédelmi képviselőt választaniuk, ellenkező esetben komoly közigazgatási bírsággal kell számolniuk. A pozíciót betöltő munkavállaló legfontosabb feladatai között szerepel, hogy részt vehet mindazon döntések előkészítésében, amelyek hatással lehetnek a munkavállalók biztonságára és egészségére. Emellett közreműködhetnek a munkavédelmi oktatás megtervezésében és megszervezésében, továbbá az új munkahelyek létesítésére vonatkozó döntésekben.

Súlyos, akár félmillió forintos büntetéssel is sújthatja a munkavédelmi hatóság azokat a kisvállalkozásokat, amelyek nem teljesítik határidőre a törvényi előírásokat. Mivel a törvény részletesen tárgyalja annak feltételeit, hogy ki alkalmazható munkavédelmi képviselőnek egy adott cégben, ezért az érintett vállalkozásoknak érdemes minél előbb szakember segítségét kérni a kérdés tisztázása érdekében - figyelmeztetett Mitrik Kornélia, a Baker Tilly Hungária bérszámfejtési és expat szolgáltatások szenior menedzsere. Hozzátette: a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása a munkáltató részéről ugyancsak komoly büntetési tételt vonhat maga után.

A törvényi előírás további lényeges eleme, hogy a munkáltatónak többek között távolléti díjjal fizetett munkaidő-kedvezményt is kell biztosítania a képviselőnek, ami az érintett munkavállaló havi munkaidejének legalább 10 százalékát érinti, vagyis heti fél napot jelent egy teljes munkaidőben alkalmazott munkavállaló esetében.

Továbbá a munkáltatónak a szükséges eszközökön és feltételeken túl a választást követő évben a legalább 16 órás képzés, ezt követően pedig a legalább 8 órás továbbképzésben való részvétel lehetőségét is biztosítania kell a képviselő számára.

A törvény értelmében a munkavédelmi képviselő megválasztása a munkáltatót terheli, akinek kötelessége tájékoztatnia a dolgozókat a munkavédelmi képviselő választás megtartásáról is, amelyet a választási bizottság bonyolít le. Ezt a testületet közvetlenül a cég munkavállalói választják meg, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az illető nem lehet sem a munkáltatói jog gyakorlója, sem annak közeli hozzátartozója, illetve jogi képviselője.