Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy heti vita után név szerinti szavazással a kormánytöbbség elfogadta a telefonadó júliusi bevezetését, péntek délelőtt. A javaslatot csak a Fidesz-KDNP szavazta meg.

Így júliustól minden MMS, SMS után 2 forintos, illetve a beszélgetések után 2 perces extra percdíjat kell fizetnie a szolgáltatóknak az állam számára. A lakosság esetében egy hónapban az első 10 perc adómentes. A lakossági ügyfelek esetében a havi adó maximális mértéke 700 forint,míg a céges ügyfelek esetében 2500 forint. A Telenor már bejelentette, hogy az extraterhet áthárítja az előfizetőkre.

A Vodafone Magyarország azt közölte, hogy a társaság a hét elején meghozta "a szükséges döntéseket". A társaság bízik abban, hogy a közös iparági javaslatot figyelembe veszik, és szakmai alapokon nyugvó törvény születik, ebben az esetben ezzel kapcsolatos döntéseit a Vodafone felül fogja vizsgálni - olvasható közleményükben.

A Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója, Christopher Mattheisen pedig úgy nyilatkozott: bízik abban, hogy a hazai gazdaság egyik húzóágazataként jelentős munkáltatói és beruházói szerepet betöltő távközlési iparág minden szereplője számíthat arra, hogy az ország versenyképességének érdekében fenntartható megoldás születik a távközlési adóról.

A parlament a vita során egyetlen módosító javaslatot sem fogadott el, így a Matolcsy György által beterjesztett eredeti javaslatot fogadta el a parlament. Így az idei költségvetési bevételek a tervek szerint 30 milliárd forinttal, míg jövőre 52 milliárddal nőnek.