Az adóhivatal legfrissebb, második negyedéves adóslistáján továbbra is szerepel az énekesként és tévéshow szereplőként ismertté vált Gáspár Győző, viszont lekerült róla felesége, Gáspárné Balla Beáta. A magánszemélyeket összesítő szégyenlistára azok kerülnek fel, akiknek 180 napon keresztül fennálló, 10 millió forintnál nagyobb adótartozásuk van. (Az adóhivatallal korábban nem csak a házaspárnak, hanem Gáspár Győző apjának és sógornőjének is meggyűlt már a baja.)

Gáspár Győző nevére rákeresve a cégnyilvántartásban kiderül, hogy több vállalkozásban is megfordult már az elmúlt években, de jelenleg nincs a nevén működő cég. A keresést ugyanakkor nehezíti, hogy az adószámot és a születési időt 2013 előtt nem kellett feltüntetni a cégadatokban, illetve a showman több lakóhellyel is szerepel a nyilvántartásban. A NAV-listán salgótarjáni lakóhelyű Gáspár Győzőnek a legutóbbi lakcíme a cégadatokban Nógrádmegyer, de be volt már jelentve például Hajdúszoboszlón is.

A Céginfo.hu adataiból az is kiderül, hogy csúfos vége lett azoknak a társaságoknak, amelyekben a celeb megfordult. Érdekesség, hogy a cégek számos bejegyzett tevékenysége között az előadó-művészet mellett ott van a gépjármű-kereskedelem is (Győzike szívesen pózol luxusautókkal, a közelmúltban a Totalcarnak beszélt a sportautók iráni rajongásáról.)

A Romantic együttessel ismertté vált énekes a Romantic-Művészeti Kft.-jét 2004-ben alapította, s 2008-ig a feleségével együtt tulajdonosa is volt a főtevékenységként előadó-művészettel, majd 2006-tól gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásnak. A cég annak a Bangó Attilának a többségi tulajdonába került 2008-ban, aki három évvel később harmadrendű vádlott volt Gáspár Győző és felesége adócsalási perében.

Mint ismert, a házaspár az RTL Klub Győzike show című műsorában szereplésért kapott két évi gázsi után nem fizetett adót, 22,2 millió forintot mulasztottak el befizetni. A csatorna a Gáspár Győző által megjelölt, egy Bangó tulajdonában lévő céggel kötött szerződést, a házaspár e társaság közvetítésével vette fel a honoráriumot, de az nem szerepelt a vagyonbevallásukban. Gáspárékat 2013-ban jogerősen egy év nyolc hónap, illetve egy év hat hónap, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a balassagyarmati törvényszék adócsalás büntette miatt. Az adótartozás egy részét akkor már befizették.

A kft. 2008-ban profilt és nevet is váltott, azóta Romantic-Ingatlaniroda Kft.-ként működik, mérleget azonban nem adott le. Az utolsó mérlege 2006-os (ekkor még Gáspárék a tulajdonosok), az évben mintegy hatmilliós, a megelőző évben pedig 19 milliós nettó árbevétele volt. A cég 2010 óta négyszer váltott tulajdonost, 2011 februárja óta egy ukrán nő nevén van; 2012-ben elindult a kényszer-végelszámolása, 2014-ben pedig a felszámolása - az eljárás még nem zárult le.

Felszámolással szűnt meg a Gáspár Győző által 2006 februárjában 20 milliós alaptőkével alapított Rabafi Kereskedelmi és Produkciós Zrt. Ennek csak rövid ideig, 2007 júliusáig volt tulajdonosa és igazgatósági tagja a fő tevékenységként gépjármű-kereskedelemmel - de például autóalkatrész-kereskedelemmel, filmgyártással és -terjesztéssel, könyvkiadással is - foglalkozó társaságnak. Ezen idő alatt Gáspárné Balla Beáta is tagja volt a zrt. igazgatóságának. Csak Gáspárék távozása után, 2008 márciusában indult adóvégrehajtás a céggel szemben, a következő években kényszer-végelszámolás, majd felszámolás alá került.

Felszámolással szűnt meg 2013-ban az NG Produkciós Kft. is, amelyben 2010-2013-ban volt tag Gáspár Győző. Az előadó-művészettel - és egyebek kellett járműkereskedelemmel és -kölcsönzéssel is - foglalkozó cégnek csak két hónapig volt ügyvezetője a showman, őt az az Erdélyi József követte a poszton, aki székhelyszolgáltatással, illetve nehéz pénzügyi helyzetbe került vállalkozások átvételével foglalkozik. A kft. székhelye is átkerült 2010 augusztusában a "tatabányai cégtemető" címére, neve pedig más cégtemetős vállalkozásokhoz lett hasonló: Mecsboksz 100830 Sóickudorp Kft. A felszámolását fizetésképtelenség miatt 2011 júniusában rendelte el a bíróság. A tevékenységéről nem érhetők el mérlegadatok.

A NAV második negyedéves adóslistáján 3752 magánszemély neve olvasható, nekik tízmilliónál nagyobb adótartozásuk van. Az ismert nevek közül továbbra is fent van a listán a börtönből kiszabadult volt szocialista politikus, Zuschlag János, a többször elítélt vállalkozó Stadler József és a VII. kerület egykori polgármestere, Hunvald György is. Lekerült viszont az első negyedévben még fent lévő, szintén börtönviselt Földesi-Szabó László, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány egykori kuratóriumi elnöke.